Szünet

2011- ig legalábbis.

PIF

Zsu-nál jelentkeztem PIF-ra és meghirdetem én is a sajátomat.
 
"Bárki játszhat, akinek blogja van. Az első három ember, aki kommenteli ezt a bejegyzést, ajándékot fog kapni tőlem, melyet én készítek. Ezt az ajándékot az elkövetkező 365 napon belül el fogom juttatni hozzátok.

Cserébe meghirdetitek a saját meglepetés csomagotokat a blogotokban, jelezve, hogy az enyémet folytatjátok!
Szeretettel várom a jelentkezőket!"
Zsófi :-)

" Boldogság, öröm az életem... "

"... akárhová megyek, kell hogy vigyem!" Gyerekkorom egyik nagy kedvenc éneke volt. És most egyre gyakrabban visszacseng bennem. :-)

Kegyelem megtapasztalni a Jóistentől kapott ajándékokat olyan életállapotban, élethelyzetben, amikor az ember minden számára fontosat elenged, minden biztonságot nyújtó kapcsolatából kilép egy kicsit. Teret kap Ő. Olyan ez a rezire való felkészülés, mint egy jókora lelkigyakorlat. Kilépsz a mindennapi életedből, azokból a tevékenységekből, amik megnyugvást nyújtanak a hétköznapokban, egy időre elbúcsúzol sok szeretett embertől, közösségtől, hobbitól... és marad a hely, amit a Jóisten betölthet- akár a tanulásr által is. És ha egy kicsit is megtanulunk odafigyelni Rá, bizony felfedezzük, hogy mennyi, de mennyi ajándékot, meglepetést tartogat számunkra még egy olyan napban is, ami látszólag kicsit "uncsinak" indul. Mert bizony, 4 hónap tanulás után nem ritkán ébred úgy az ember, hogy már megint!!!...tanulás!!!....pfujjjj!!! És mégis, olyan fűszeres napokat tud adni számomra mostanában, hogy megtelik a szívem örömmel, mosollyal. Minden nap beszélgetek valakivel. Nincs ez szándékosan kiszámítva, így alakul. És minden nap történik valakivel valami nagyon jó! És nem tudom tudjátok-e, de mostanában egészen gyönyörű naplementék vannak. :-) És gyönyörűen színes a természet!

Egyik kedves barátnőm és férje két gyermekük mellé magukhoz fogadtak egy 7 hónapos kisbabát egy olyan családtól, akik nem tudták gondját viselni. Gyönyörű! Az egész családjuk annyira ujjong és örvend az új jövevénynek! A Jóisten még ennél is jobban örvend. Egy gyermek több eséllyel indul az életben!

"Boldogság, öröm az életem, akárhová megyek, kell hogy vigyem.

Örömöm Jézus adta nekem, hogy ne csak az enyém, hanem mindenkié legyen!"

Kezes vita ;-)

Mim van?

Egy-két barátom, sok ismerősöm és cimborám. Egy Édesanyám. Egy laptopom, egy gitárom és sok-sok orvosis könyvem... néhány virágom. Pár mosolygós képem és pillangóm a falon. Egy mobil telefonom, egy sztetoszkópom. Egy keresztem. Hivatásom. Néha erősen dobogó szivem.Van hitem, reményem. Nem túl sok pénzem, éppen annyi, amivel decemberig megélhetek. Van orvosi diplomám és reményem egy rezidensi helyre. Egy ágyam, egy asztalom. Van egy testem, majdnem teljes egészségben. Van kihívásom, nehézségem. De van probléma megoldó készségem is. Van egy mosolygós vígaszt nyujtó létem. Egy Életem!

...hát mennyivel több ez, mint amilye sok más embernek még álmában sem lehet! Hogy mim nincs? 

Lesz majd valahogy.

Mindenem azért nekem sem lehet...

Az utolsó napok...

...ezek az utolsó olyan napok, amikor még vissza válaszolhatok, hogy: "Még nem vagyok doctoriţa!".
Következik a nagy pont az I-re. Valamiért minden leegyszerűsödik ilyenkor az emberben, nem fél már. Hálás az útért, amin elindult valamikor és ilyenkor inkább arra terelődik a figyelme, hogy hogyan folytassa. Őszintén furcsa kimondani, de már várom, hogy lejárjon az a bizonyos csütörtök, hogy majd jövő héttől újra nekifoghassak a nagy tanulásnak. Lelkesedni tudok azért, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki magamból az elkövetkező két hónapban és a rezi vizsgán. És azért mert tudom, hogy ez a lelkesedés nem tőlem jön, valamiért még jobban tudok lelkesedni. :-)  Nem vagyok elszállt, mert tudom, hogy várnak rám a sötétebb napok is, amikor minden cél eltávolodik, és az ember már alig sejti mit miért csinál, csak megy előre, mert tudja, hogy nem engedelmeskedhet a visszatartó gondolatainak, nem állhat le.
Most nem ezt az időt élem. Most álmodok, remélek, szeretek, bízom... és hálát adok érte. :)

A Művész...

...gyönyörű naplementéket fest délutánjaimba. Néha csak felemelem tekintetem a könyv sorai közül s csak azon veszem észre magam, hogy elfeljtem miért is ültem le az iróasztal mellé. Tudom, tudom, ennek más okai is vannak... ;) de ha szakmát kéne válasszak a Mennyországban, felhő- designer lennék biztosan! :)

Nem tudom...

Döbbenet rájönni, hogy időnként pont az, ami a legnagyobb kincse az életünknek, pont az a hurok a nyakunkon... Be nehéz szabadnak lenni pont abban, ami a hivatásunk! Hogyan lehet nem kötő kötelékekkel kötődni, kapcsolódni? Hogy lehet megtanulni a szabadságot? Hogy lehet szabadnak lenni egy olyan helyzetben, ami nem a miénk? Hogyan lehet közösséget vállalni a magánnyal? Hogyan lehet kimondani: "legyen meg a te akaratod" arra, amiről egész életedben álmodtál, és tudod, hogy meglehet nem közös a te álmod az Ő akaratával? Hogy lehet ezt a nyomorult társadalmi rendszert frusztráció nélkül egyedül kibírni?

Tótágas ez a világ! Tudjátok, én még időnként kicsinek érzem magam hozzá...

Nem, kedvesek, nem vagyok depis hangulatban, nem azért kérdezek..hanem éppen azért mert látok magam előtt szabad embereket, akik el tudtak engedni mindent, ami önmagukról szólt, látok embereket, akik életük utolsó napjaiban, hörgő szavaikkal is csak bátorító szavakat tudnak mondani, látok embereket, akik teljes életet élnek. -és csak megkívántam...megkívántam erősebb lenni önmagamnál, több lenni álmaimnál, elfogadni és szabadon lélegezni...és mégis itt a rendszer... és minden vagyok, csak szabad nem.

Tanulok, tanulok, memorizálok mindent mert muszáj. Gyakorlatban nulla vagyok, mint mindenki más. Érdekel valakit, hogy gyomoridegem volt egy kullancs kiszedéstől? Pedig már mindjárt diplomás "orvos" vagyok! Érdekel valakit, hogy az idegesség környékez, ha arra gondolok, hogy intravénás injekciót kéne adni? Nem, itt most az a lényeg, hogy a vastagbél karcinóma 5/3 vagy 7/5 férfi/női incidenciával fordul elő. Érdekel valakit, hogy családra vagy elkötelezett közösségi életre vágyom? Nem, az a lényeg, hogy mindig kéznél legyek, tökéletesen észrevegyek, odafigyeljek, kezeljek testet és lelket. És kérdem én: ha majd hazaérek ki vár majd akár egy kedves mosollyal? Biztosan nem a páciensek!...

Na, ilyen s ekkora gondolatok "bántják" a fejemet tanulás közben. És nem hívatlan vendégek, helyük van nálam, mert arról mesélnek, hogy mi az amiért lelkesedek, amiért akár úgy is mondhatnám, hogy teremtettek....és szabadnak lenni legbensőmből jövő hívatásomtól is... na ez lenne az igazi művészet!

El shaddai...

... "Aki több, mint elégséges"...



... valamiért szép most számomra... valamiért eszembe jutott ez a neve: Aki több, mint elégséges...

Meghittség...

... ahol ki tudom mondani ki vagyok.
...ahol el tudod mesélni: Te ki vagy, honnan jössz és merre tartasz.
...amelyben mosolyunk egyben égi muzsikák dallama.
...ahol hallgatni tudjuk egymás csendjét, sóhaját.
...amiben megérezzük mi és miért fáj...
...ahol könnyebben elviselem, ha éppen Te fájsz,
   mert néha éppen én is fájhatok Neked...

... mert már nem kell önmagunktól megkíméljük egymást...

Szikra

Megérkeztünk. Beleszimatoltam a párásan friss, enyhén hűvös levegőbe. A sűrű fenyőerdő szélén voltunk, kíváncsian keresgéltünk magunknak egy arra megfelelő helyet, hogy újra együtt lehessünk. Figyeltünk. Vágyakozva tekintettem magamba és figyeltem arra, ami körülöttem és bennem történik. Végre ki tudtam kapcsolni, és hagyni tudtam mindazt, ami olyan hevesen tudott dobbanni bennem. 

Most végre Őrá figyeltem, kitárt kezekkel tudtam fogadni Jelenlétét.

Váratlan volt a pillanat amikor hirtelen, és gyengéden belehelyezett várakozó tenyerembe. Meleg tenyere előmelegített Téged, így nem volt kellemetlen az érintésed. Mennyire tudtam örülni jelenlétednek, érkezésednek! Kíváncsi voltam Rád, megszorítottalak volna, végigsimogattalak volna, hadd érezzem milyen kőből faragtak Téged? Úgy döntöttem: a játék kedvéért nem teszem. Hadd fokozódjon még kicsit az izgalom! Aztán egyszer csak egy fél másodpercre kinyílott a szemem, hogy megpillantsalak. Nem várta meg, nem kérdezte meg, hogy szabad-e? Kíváncsi volt Rád, hát meglesett. Fehéren ragyogtál kezemben. Gyorsan ráparancsoltam, ugyhogy újra behúnyt szemekkel szemléltem érkezésed. Még mindig örültem. Olyan könnyedén foglaltál helyet kezemen, mintha már nagyon rég ismerted volna a helyet!

Aztán egyszercsak felütötte fejét a félelem. Félni kezdtem attól, hogy visszavesz. Lejár az idő, és ennyi volt minden. Gondoltam, ha így lenne, akkor gyorsan használjam ki az időt, érezzelek, ismerjem meg keménységed, tűrőképességed. Nehezen mondtam nem-et minderre... 

Nem vett vissza magának, sőt mosolyogva hallgatta meg, amikor elmondtam neki ezt a félelmemet. Zsebre tehettelek, így folytattuk közös utunkat. Újra csak örülni tudtam Neked. Most már szabadott megnézzelek, megszorítsalak, megpróbáljam törékenységedet... 

Kemény kőből faragtak!- állapítottam meg. Kicsi vagy, és nagyon szép. Szépen tudsz ragyogni, ha Rád mosolyog a napsugár.

Délután egy újabb kalandunk volt. Megkérdezte tőlem, hogy elkérhetne-e, mert másnak is szüksége lenne Rád. Érdekes volt, most már milyen szabadon mondtam ki, hogy: Persze! Tudtam már, hogy a találkozásunk feledhetetlen mindkettőnknek, tenyeremnek is, de már te is őrződ kicsit testem érintését. Odaadtalak volna, mert tudtam már, hogyha sosem látlak s érintelek, akkor is történelmünk van már, s ha meg Ő így akarná, hát legyen... Közben talált másikat helyetted, meghagyott nekem. Tudtam ám örülni ismét jelenlétednek! Be jó, hogy nem csak azért kell odaadjalak, mert másnak kellesz!- gondoltam- majd odaadlak Neki, ott ahol tudom, hogy teljes biztonságban és szabadságban tehetem ezt meg. Nem másért, nem azért, mert kértek, hanem azért mert szeretlek...

Tovább teltek a napok. Időnként játékosan benyúltam a kis zsebembe, és megkerestelek: Itt vagy-e még? Arcomhoz emeltelek, és mindez elég volt ahhoz, hogy mosollyal mehessek tovább.

Néhány nap múlva egy meseerdőbe érkeztünk meg. Emberi kéz nem formálta, sok moha és vadnövény lakta. Elbűvölt a csendje, a kesze- kusza rendje, a puha mohás szépsége. Egyik moha szigetről a másikra ugrálva haladtunk befele a mélységbe. Izgatottan figyeltük szépségét a sok fának, a tájnak. Úgy éreztem inkább lemaradnék kicsit a csapattól. Itt most biztonságban vagyok. Körülölelt Jelenléte, és gyermeki szabadsággal ugrabugráltam az erdőcske kisebb- nagyobb tócsái között. Újra eszembe jutottál, kis Kövecském! Gyorsan zsebembe nyúltam, hadd lám' megvagy-e, már vagy két napja nem kerestelek.

Éreztem: itt, most letehetlek.








Nem kitettelek.
Letettelek.
Azóta még jobban örülök Jelenlétednek.
Mert a történelmünk tovább folytatódik.
Csak a Rendező más azóta:
A meseerdő Őrzője.  :)

És örömmel játszom játékunkat,
Mert öröm, ha látom, hogy szabadon szaladsz.
Mert mindketten tudjuk, hogy jó ez a Rendező.
Egészen élvezhető, gyakran komikus művei vannak...
...és élvezet engedni, hogy megmozgassa tagjainkat!

Megrakják a tüzet,
Mégis elaluszik,
Nincs az a szerelem,
Aki el nem múlik.

Rakd meg babám, rakd meg
Lobogó tüzedet,
Had melegitsem
Gyönge kezeimet.

Szól a kakukkmadár,
Talán megvirrad már,
Isten veled rózsám,
Magad maradsz immár.

Szerelem, szerelem,
Átkozott gyötrelem,
Mért nem virágoztál
Minden falevelen?

Kincs

Kincskeresőben voltam 9 napig. Az útvonalunk: Szentegyháza- Szeltersz- Farkasmező- Almási Barlang- Szentimrei Büdös Fürdő- Zsögöd Fürdő- Csíkszereda- Somlyó- Csobotfalva. Napi kb 15-20 km. Tudom, sokan várnak élménybeszámolót a Márton Áron Imatúráról, de sajnos, nem sajnos azt kell, hogy mondjam: mindezt meg kell élni! És nem érdemes kihagyni! Bármennyire nehéznek is tűnhet, megéri. Ami megszületett, egy szóban: BIZALOM. És ez mindent magába foglal. 

Sok csend, sok figyelem, sok szabadság, sok élet, lüktetés, gyógyulás, odafigyelés... 

Lásd itt. 

Játszunk még tovább!

És mi arra születtünk, hogy a föld sebeit begyógyítsuk,
életünkön át, életünkön át,

Arra születtünk, hogy mindig menjünk, meg ne álljunk,
induljunk tovább, induljunk tovább.

A holnapoknak minden kulcsa két kezedben van,
Nyitott szemmel álmodom, de nem vagyok magam.

Arra születtünk, hogy tiszta szívvel szerethessünk,
boldogok legyünk, boldogok legyünk,

Arra születtünk, hogy mégse dobjuk el hitünket,
hogyha szenvedünk, hogyha szenvedünk.

Mint a mécses világítson egész életed,
Fordulj felém, ha megérted, mit mondok neked.

Arra születtünk, hogy napsugárba kapaszkodjunk,
nem baj, hogyha fáj, nem baj, hogyha fáj,

arra születtünk, tiszta legyen még a szívünk,
s játszunk még tovább, játszunk még tovább.

Gyermekség :)

Miután évek teltek el abban a vívódásomban, hogy talán szerzetesi életmódot kéne válasszak, most egyre mélyebbről tör fel bennem a hála azért, hogy nem indultam el ezen az úton. 

Tegnap szentmisén vettem részt. Ministráltam, és egyszercsak felnéztem az oltár mögül és a templom tágra nyilt ajtójában a gyönyörű zöld bokros, fás háttérben ott állt egyik kedves ismerősöm. Újszülött kisbabáját ringatta miközben a szentmisét hallgatták. Olyan szépek voltak ott ketten az ajtóban, éreztem a szívem nagyon mocorog, kalimpálni kezdett. Ez a jó Isten hangja volt bennem!

Utána Gabó barátnőmmel találkoztam, és Huni kisfiával meg a kis pocaklakóval, akit már mindneki nagyon vár a külvilágba. Rég nem találkoztunk. Annyira jól esett ráhangolódni Hunikára, akivel így  közelebbről most találkoztunk először. A drága mosolya, a kis figyelmességei, a nekünk szedett virágok... olyan mélyről hozták elő belőlem a mosolyt meg a sóhajt is egyszerre!...

Estére vacsorára hívtak. Megismerkedtünk egy négy kisgyermekes családdal. Három igazi kis hercegnő és egy valóban bátor vitéz legény. Olyan jó volt velük is együtt lenni, csak úgy szívtam befele magamba ezt a gyermek ízű szabadságot, a sok mosolyt, kacagást, huncutkodást, udvarolgatást. Nagyon szép család, a szülők mindketten orvosok. 

... nemrég lelkivezetőm mondta, hogy ne csodálkozzak rajta, ha sokan menedéket keresnek nálam, főleg anyai pátyolgatást, hisz nem kicsit vonzom is ezt magam köré... tegnap meg mind azzal apropózott, amint a kis csöppségek között látott, hogy vállaljam  immár be, hogy gyerekorvos legyek!... hm... gyerekorvos valószínűleg nem leszek... valószínűleg távol fogok én attól állni, hogy akár még ilyesmire gondolni is merjek... de az anyaság gondolatáról, vágyáról azt hiszem már nem mondok le... bármilyen nehéz lenne is ezen az úton haladni, bármilyen nagy kihívás is lenne erre most ráállni. Számomra életet, örömöt, szabadságot jelent.
S valószínűleg mindaz, ami a gyermekekben vonz nemcsak az anyaságomban fog kimerülni...

Hát drága jó Isten, keressük meg együtt miért ilyen fontos mindez nekem...

Föl a fejjel!!!

Nyavajgunk. Folyton nyavajgunk, és időközben hagyjuk, hogy a lelkünk kiszáradjon. Nem tölti már be túlcsordultig a hála, a szeretet, a lelkesedés. Ha egyedülálló, akkor az a baj, hogy magányos, ha állapotos az a baj, hogy nehéz a teher és aggódik, ha szerelmes az a baj, hogy nincs már ideje önmagára, ha családos, az a baj, hogy nincs idő már egymásra... hát hogy lehet kielégíteni ennyi frusztrált szívet és önzésre épített vágyat?...  Itt ülök a a tanulni valóm mellett már hetek óta, és nyavajgok, hogy nincs jó fejem hozzá, nincs motiváció, hogy túl nehéz... bezzeg ha lenne Ő, a Kedves, a Szerelmem.... Hát nincs! És az sem hiába van, hogy nincs. És most egy ideig jobb, ha nem is lesz.

Hát mondok valamit: azt hiszem annak a nőnek nehéz, aki 10 éve sclerosis multiplexben szenved, alíg 37 éves, nincs családja, senkinek sem kell már, járni csak járóbottal tud, semmit nem tud dolgozni igazán, nem is álmodozhat már arról, hogy szerelmes lehet... neki szabad nehéznek lenni, mert neki nehéz is... a lassú magányos halál tudata bőven elég nagy nehézség.

Föl emelem a tekintetem s máris meglátom Arcát. Alíg pillanatnyi az egymásra találás. S máris hallom : "küldetésünk van, menjetek békével!" Hacsak egy simogatásnyi, egy mosolynyi is, de küldetésünk van. Ne punnyadjunk már bele az önsajnálatba!

Emlékek... valamikor ketten sírtunk, amikor ezt hallgattuk.Vége volt.  Azóta most hallgattam újra... kb 7 év után.

Jól eső érzés.

2004.július

...ekkor kezdődött a nagy kaland. Körülbelül 6 éve érkeztem meg a számomra magyar fővárosba. Nem ismertem senkit. Íratkoztam. Saját felelőségemre aláírtam, hogy nem szenvedek pszichés betegségben, pszichésen alkalmas vagyok ennek a szakmának a gyakorlására. :))))) Mostani fejemmel, már nem biztos, hogy olyan egyöntetűen aláírnék egy ilyen kijelentést. :)))
A reggel elbicikliztem a régi, jó öreg egyetem előtt. Nem gondoltam volna, hogy hozzá tudok szelídülni ehhez az élethez, ehhez a komor, szigorunak tűnő rendszerhez, ami úgy tűnik sosem a diák oldalán áll. Mégis van valami, valami kimondhatatlan érzés, valami teltség, valami mélyből jövő sóhaj bennem, amikor arra elhaladok. Sokmindent tanultam meg ez a néhány év alatt... és itt nem csak az anatómiára, fizológiára, gyógyszertanra gondolok... Valami szemléletváltást hozott magával bennem ez a jó öreg egyetem. Még akkor is, hogyha sokszor kegyetlennek tűnt sokminden. Milyen érdekes! Elég az embernek egy jó tapasztalat, egy jó példakép ahhoz, hogy mindazt ami nehézség félre tudja tenni...Azt hiszem hála született meg bennem.

Tudom mit jelent...

...elhalgatni.
A Csend.
Tudom mit jelent üresnek lenni.
Várni, vágyni, rászorulni, szükségben lenni...
... humoros nesztelenségedben...
Nem!
Már nem szégyelem lelkem (jel)meztelenségét Tőled.
Fogadj be. Ne szólj semmit. Én hallom már dallamaid.
Engedd meg, hogy hozzád gügyögjem kérdéseim...
Nem kell rá választ mondj. Nem is fogsz. Hisz bennem rejlik.
Életnek, örömnek, szabadsának, reménynek, szeretetnek hívják.
....
Újraéled.
....

Élet fakad

"Aki halálával megtörte a halál átkát." Ez az egy mondat összefoglal mindent, amire szükségem van a mai napon. Annyi minden van az életünkben, aminek halál szaga van, annyi félelem, ragaszkodás, bizalmatlanság. Félünk szeretni, mert félünk attól, hogy nem viszonozzák. Félünk attól, hogy bele kell halnunk egy kapcsolatba, ahhoz, hogy élet fakadjon számunkra. És nem merünk felengedni. 

Ott dobban egyre lassabban, egyre halkabban, már nem kalimpál láttára, már nem kiabálja ki a világnak a szeretetét. El van rejtve, ki van üresítve, be van zárva, el van altatva. Mert félünk attól, hogy belehalunk, ha igazán szeretünk. Rossz hírem van: igyis- úgyis belehalunk. Vagy a saját szerencsétlenségünkbe, vagy abba, hogy feladunk az önzésből és elkezdünk a másiknak élni. A kettő köözött nagy különbség van, egy kb 180 fokos fordulat, nevezhetjük megtérésnek akár, kifordulás önmagamból feléd.A halál átka így töretett meg, Jézusban a jó Isten ezt tette: kifordult saját istenségéből felénk, belebujt a halál keblébe szabadon, majd onnan feltámadt. Hát ne féljünk immár! Mindent és mindenkit kegyelemből kaptunk! Ne fosszuk meg önmagunkat az érintéstől, a találkozástól. Minden szeretet egy kicsit szerelem...és csak akkor éltet, ha szabad...minden külsőségtől, minden elvárástól, minden törvényszerűségtől. 

Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te
hallgatlak.
Két karodban átölelsz te
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem. 

(Radnóti M.)