Indulás után nem sokkal megcsodálhattuk a napkeltét. Gyönyörü tiszta időnk volt. Jó volt megtapasztalni Jézus jelnlétét a csapatban: az elől levő fiukban, akik tudtak figyelni a csapat tempójára, nem vett erőt rajtuk a hajtási kényszer. Jó volt felfedezni Őt hátul egy önfeláldozó, figyelmes, türelmes számomra nagyon kedves emberkében. Jó volt felajánlani minden felkinlódott hegyet... így sokkal erősebb volt a kitartás. mondták is, hogy ahhoz képest jól beletekertem a hegyem. Fontos volt. Fontos volt a szándék is, amiért tettem. Felérve a Szabédi Tetőre gyönyörü táj fogadott minket. Szőllősők, gyümölcsösök, kis erdők a távolban, kis tavacska a völgyben. Gyönyörü volt, és az egésznek a szépségét növelte az együtt elmondott ima, a közös éneklés. Jó volt mindazokra a személyekre gondolni, akik a csapathoz tartoznak, de nem jöhettek el, jó volt családunkat az Úr elé vinni... majd gurultunk, gördültünk, és ismét csak gurultunk. Szabédon megcsodáltunk egy templomot, egyet kávéztunk. Jó volt csak úgy lenni együtt, beszélgetni, figyelni egymásra.
Magas a mérce, ha nyílt szemekkel nézek körül. Van még mit fejlődnöm a szeretetben, odafigyelésben. Ez főleg akkor tudatosult bennem, amikor már majdnem Vásárhelyen tartottunk. Egy bicikli lerobbant és Jézus jelent meg szemeink előtt abban a személyben, aki vállára vette a biciklit és mosolyogva vitte. Ez szeretet, önfeláldozás.
Nem vittem magammal fényképező gépet, talán ha majd megosztják a képeket, feltöltöm. Inkább most a múltheti kiruccunkról mutatok néhány képet. Szeretem csapat voltunk akkor is, de nagyon! Utvonalunk Nyárádszereda felé tartott. Onnan vissza Ernye és Marosszentgyörgy felé.
