Időnként annyira tehetetlennek érzem magam... sokszor pont olyan személyeknek nem segíthetek, nem nyújthatom támaszom, akik a legfontosabbak az életemben! És most a tegnapi szentmisei elmélkedés egyik gondolata jut eszembe: aki bele tud merítkezni a jó Isten végtelen szeretetébe, szabaddá válik családjától, barátaitól, értékeitől, vagyonától. Egyszerüen szabadon hagyni annak Kezébe, akiről tudom, hogy az Apa. Nem tudok sok jót látni ebben a helyzetben, mert nem lehetek ott, ahol időnként legszivesebben lennék: megsimogatnék, átölelnék, bátorítanék, letörölném a könnyeit... de nem... most Terád bízom. Légy vele, Te aki mindennek, az ő testének is titkait legjobban ismered. Én már megbuktam ennek ismeretéből, de Te ismered a háttérben rejlő titkokat...
Annyira mélységes Veled egységben lenni. Egybeolvadtál velem, én meg feloldódtam Benned... Életemben először talán ilyen tudatosan az áldozatban. Valami olyan kívánatos ebben, olyan más íze van mindennek azokban a pillanatokban... olyan mint a Menny! Már nem tud az ember a keresztekre gondolni, Te sem gondolsz már a Golgotára, csak ott vagy velem. Nem gondolsz az eltékozolt vagyon felére sem, hanem bőségben adod léted legjavát: a gyűrűt, a sarut, a hízlalt borjút. Téged tényleg nem érdekel semmi...csak ÉN! Szeretlek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése