...ezek az utolsó olyan napok, amikor még vissza válaszolhatok, hogy: "Még nem vagyok doctoriţa!".
Következik a nagy pont az I-re. Valamiért minden leegyszerűsödik ilyenkor az emberben, nem fél már. Hálás az útért, amin elindult valamikor és ilyenkor inkább arra terelődik a figyelme, hogy hogyan folytassa. Őszintén furcsa kimondani, de már várom, hogy lejárjon az a bizonyos csütörtök, hogy majd jövő héttől újra nekifoghassak a nagy tanulásnak. Lelkesedni tudok azért, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki magamból az elkövetkező két hónapban és a rezi vizsgán. És azért mert tudom, hogy ez a lelkesedés nem tőlem jön, valamiért még jobban tudok lelkesedni. :-) Nem vagyok elszállt, mert tudom, hogy várnak rám a sötétebb napok is, amikor minden cél eltávolodik, és az ember már alig sejti mit miért csinál, csak megy előre, mert tudja, hogy nem engedelmeskedhet a visszatartó gondolatainak, nem állhat le.
Most nem ezt az időt élem. Most álmodok, remélek, szeretek, bízom... és hálát adok érte. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése