Reggel volt. Nagyon korán kellett kelni. Zsémbes voltam, mert arra gondoltam, hogy a hétvégét kihasználva inkább pihenhettem volna otthon. Hát igen, ha az én lelkesedésemen múlott volna, nem lett volna nagy durranás azon a napon. Szóval, még ébredező félben voltam amikor felültünk a mikrobuszra. Valami erőteljes kíváncsiság lapult ott bennem valahol, különben ki sem másztam volna az ágyból olyan korán, és ugyanakkor egy ígéret leledzett bennem- nem tudtam pontosan mit, de éreztem, valami nagyon jót szánt számomra Isten ezen a napon. Megérkeztünk a stadionba. Már a kezdés ideje lett volna, és alig volt néhány ember bent. Elég szkeptikus állapotban voltam akkor. "Te jó ég, mi lesz ebből is?"- gondoltam. Megkezdődött. Megszentelték a sportcsarnokot, majd köszöntötték a megérkezett csoportokat az Élet a Lélekben Plébániai Közösségek Találkozóján. És elkezdődött az első előadás. Majd tanúságtételek. Egyik a másik után. Teljes mértékben megváltozott életek. Szabadulások. Erőteljes megbocsájtások. Hála a jó Istennek mindezért! És a csarnok időközben teljesen betelt. Összesen
kb. 1600-
an lehettünk. Majd következett az
ima szolgálat. Döbbenetes volt végignézni a véget nem érő sorokat a szolgálatot vállaló párok mögött. Az
ebéd szünetet egy számomra nagyon kedves emberrel tölthettem el. Nagyon jól esett pusztán az
egyszerű jelenléte. Megosztások, örömök, tapasztalatok...
Amikor már a szünet vége felé visszaértünk a csarnokba az
ima szolgálat még mindig folytatódott, megállás nélkül. A sorok még mindig elég
hosszúak voltak mögöttük. Örömmel néztük végig azt az átalakulást, ami az emberkék arcán látható volt miután imádkoztak értük. Könnybe lábadt szemek, mosolyok, megkönnyebbült arcok. Nagyon nehéz terheket cipel a népünk!
Számomra a nap fénypontja a Szentségimádás volt. Egyszerűen csak ott voltam. Vele. Nem érdekelt a tömeg, mert lementem a pályára, nem zavart senki és semmi. Öröm volt ott lenni. És folytatódott bennem mindaz, ami elkezdődött Húsvétkor. Még nagyobb felszabadulás, kezdtem tisztábban látni Őt saját fátylaim mögül. Kezdtem megtanulni felismerni mivel kisértettek az elmúlt időben, és megtanultam ellene mondani.
Csoda volt számomra az egybegyűjtött emberek egysége! Pedig voltam már nagy találkozókon...
Nagyon kellemes visszhangra talált bennem az anyagi oldal megoldása is. Nem tartottak semmi prédikációt az adakozásról, mégis amikor távoztak a csoportok, eléggé adakozóknak tűntek az emberek. Én is az lettem. Szabadon, semmi késztetéssel bennem. :)
Új vágyakkal, tervekkel, lendülettel tértem vissza. Nagyon csodás volt látni Isten hogyan működik ezekben a csoportokban, és döbbenetes volt felismerni, hogy a kis falusi közösségek koncentrikusan alakulnak ki Sepsiszentgyörgy körül, és a kör nagyobb és nagyobb lesz. Sajnos ezt mifelénk nem így tapasztalom. Mintha a kör koncentrikusan befele szűkülne... De szerencsére van mit tenni ellene! :)
Különös vágyat éreztem mostanában arra, hogy virrasztásban töltsek el éjszakákat Isten és az Igéje jelenlétében. A magam harcai után meg is tettem néhány lépést annak érdekében, hogy legyen alkalom arra, hogy közösségben tölthessünk így időt, mert egyedül nem nagyon megy. Olyan hálás vagyok azért, hogy vannak mások is, akikben ilyen vágyak fakadnak, és hogy van egy pap, egy nagyon jó emberke, aki odaáll mellénk az Úr elé!
