Kitartani...

... azt hiszem ebben még elég gyengus vagyok :)) Hála a jó Istennek, vannak olyan emberek számomra, akik időnként segítségemre vannak ebben! Már annyira várom, hogy elkezdhessem a nyári gyakorlatom. Végre valójában is gyakorlatba ültetem eddigi tudásom. Persze ez azt is jelenti, hogy nem fogok már egész nap a könyv mellett ülni... végre! addig még van kereken 10 nap. Kitartani....
Öröm és hála van bennem az emberekért, akiket ajándékba kaptam! :)

Uram!

Félszegnek éreztem magam. A mai napon sokadjára életem során. Elveszítettem olyan személyeket, akik nélkül örökre hiány lesz a szívemben. Eddig mindig pótolni akartam azt, amit pótolni nem lehet. Gondoltam: félszegen nem lehet teljes életet élni. Úgy éreztem erősnek kell lennem, nem csak magamnak, hanem annyira erősnek, hogy ez mást is megtartson. Elfáradtam. Már sokadjára. Aztán rájöttem. Egy levágott karral, úgy-e nem ölelhetünk már? És vissza sem nő már, úgy-e?... Ami elveszett, azt nem lehet pótolni.
Hiányoznak. Nem tagadom.
Azok akiket elveszítettem és az, akit még nem találtam meg.
Magamtól nem tudok erős lenni. De Benne igen!

Még hogy félszegen nem lehet teljes életet élni?....
A nap tanulsága: http://www.youtube.com/watch?v=H8ZuKF3dxCY&feature=related
Érdemes megnézni, meghallgatni.
Bátorításként hatott rám. Felismerni azt, ami bennem félszegség. Átadni Neki....hogy átformálja. Ebben van a TELJESSÉG!

Szesszióóó... óóÓÓÓóó!

Különös volt a mai nap. Rendelőbe indultam államvizsgaanyagot gyűjteni, aztán kiderült, hogy nem rendel ma a doki. Felsétáltam az egyetemre. Egészen új arcát ismerhettem meg így az egyetemnek, egészen csendes, méltóságos hangulat. Leültem a kertben egy padra és engedtem, hogy a fák meséljenek, a rózsák gyönyörködtessenek, aztán meg én is meséltem mindarról, amit itt élhettem meg az elmúlt 5 évben. Rengeteg ember, tanár, előadás, vizsga és az ezzel járó stressz, izgalom, sirás, lankadás és öröm- könny, siker és elégedettség honol emlékezetemben és szívemben. Megszerettem itt lenni. Megszerettem, nagyon megszerettem a munkámat, mondhatom sokkal nagyobb a lelkesedés bennem az orvosi munkáért, mint ezelőtt 3-4 évvel, minden csalódásom ellenére. Sétáltam és fotóztam azokat a helyeket, amelyek mellett nap mint nap rohantam el eddig már biztos több ezerszer is. És öröm töltött be. Előttem áll még egy szesszió és utána még egy év. Örülök neki. Megosztok veletek néhány képet.











... és végül bekukkantottam egy kicsit a könyvtárunk olvasótermébe, amit mi egyszerűen csak "tanulónak" szoktunk nevezni. Arra számítottam, hogy lesznek jó néhányan bent, és akkor nekem is inkább lesz hangulatom a tanuláshoz. És MEGLEPETÉS! Teljesen üres volt! Hát ezek a mai fiatalok.... már a tanulóba járás sem divatos mostanában szesszióban az orvosin! :)))) Azt hiszem van egy hely, ahol könnyebben lehet ilyenkor diákokat találni- Week end-nek nevezzük... csakhogy ott nem asztal mellett csendben tanul a modern diák, hanem a strandon a medence mellett a fűben zenehallgatás közbe. Így hát leültem egyedül a megszokott helyemre, de nem volt meg az a hangulat, amihez szokva voltam, hiányzott, hogy félpercenként valaki lapozzon, halljam a nagy sóhajtásokat, a ceruzák karcolását. Így hát nem sokat tanultam, hanem fotóztam tovább mindent, ami szemembe akadt, és amihez emlékek fűzhetnek ebben a kampuszban.






Jó volt nekem itt lenni és JÓ MOST nekem itt lenni. Nem könnyű, de jó. Más ez a szesszió. Erre is mondhatom: nem könnyű, de jó. Mert szép dolgokat tanulhatok. Sokat, rövid időn belül.