A Művész...

...gyönyörű naplementéket fest délutánjaimba. Néha csak felemelem tekintetem a könyv sorai közül s csak azon veszem észre magam, hogy elfeljtem miért is ültem le az iróasztal mellé. Tudom, tudom, ennek más okai is vannak... ;) de ha szakmát kéne válasszak a Mennyországban, felhő- designer lennék biztosan! :)

Nem tudom...

Döbbenet rájönni, hogy időnként pont az, ami a legnagyobb kincse az életünknek, pont az a hurok a nyakunkon... Be nehéz szabadnak lenni pont abban, ami a hivatásunk! Hogyan lehet nem kötő kötelékekkel kötődni, kapcsolódni? Hogy lehet megtanulni a szabadságot? Hogy lehet szabadnak lenni egy olyan helyzetben, ami nem a miénk? Hogyan lehet közösséget vállalni a magánnyal? Hogyan lehet kimondani: "legyen meg a te akaratod" arra, amiről egész életedben álmodtál, és tudod, hogy meglehet nem közös a te álmod az Ő akaratával? Hogy lehet ezt a nyomorult társadalmi rendszert frusztráció nélkül egyedül kibírni?

Tótágas ez a világ! Tudjátok, én még időnként kicsinek érzem magam hozzá...

Nem, kedvesek, nem vagyok depis hangulatban, nem azért kérdezek..hanem éppen azért mert látok magam előtt szabad embereket, akik el tudtak engedni mindent, ami önmagukról szólt, látok embereket, akik életük utolsó napjaiban, hörgő szavaikkal is csak bátorító szavakat tudnak mondani, látok embereket, akik teljes életet élnek. -és csak megkívántam...megkívántam erősebb lenni önmagamnál, több lenni álmaimnál, elfogadni és szabadon lélegezni...és mégis itt a rendszer... és minden vagyok, csak szabad nem.

Tanulok, tanulok, memorizálok mindent mert muszáj. Gyakorlatban nulla vagyok, mint mindenki más. Érdekel valakit, hogy gyomoridegem volt egy kullancs kiszedéstől? Pedig már mindjárt diplomás "orvos" vagyok! Érdekel valakit, hogy az idegesség környékez, ha arra gondolok, hogy intravénás injekciót kéne adni? Nem, itt most az a lényeg, hogy a vastagbél karcinóma 5/3 vagy 7/5 férfi/női incidenciával fordul elő. Érdekel valakit, hogy családra vagy elkötelezett közösségi életre vágyom? Nem, az a lényeg, hogy mindig kéznél legyek, tökéletesen észrevegyek, odafigyeljek, kezeljek testet és lelket. És kérdem én: ha majd hazaérek ki vár majd akár egy kedves mosollyal? Biztosan nem a páciensek!...

Na, ilyen s ekkora gondolatok "bántják" a fejemet tanulás közben. És nem hívatlan vendégek, helyük van nálam, mert arról mesélnek, hogy mi az amiért lelkesedek, amiért akár úgy is mondhatnám, hogy teremtettek....és szabadnak lenni legbensőmből jövő hívatásomtól is... na ez lenne az igazi művészet!

El shaddai...

... "Aki több, mint elégséges"...



... valamiért szép most számomra... valamiért eszembe jutott ez a neve: Aki több, mint elégséges...

Meghittség...

... ahol ki tudom mondani ki vagyok.
...ahol el tudod mesélni: Te ki vagy, honnan jössz és merre tartasz.
...amelyben mosolyunk egyben égi muzsikák dallama.
...ahol hallgatni tudjuk egymás csendjét, sóhaját.
...amiben megérezzük mi és miért fáj...
...ahol könnyebben elviselem, ha éppen Te fájsz,
   mert néha éppen én is fájhatok Neked...

... mert már nem kell önmagunktól megkíméljük egymást...

Szikra

Megérkeztünk. Beleszimatoltam a párásan friss, enyhén hűvös levegőbe. A sűrű fenyőerdő szélén voltunk, kíváncsian keresgéltünk magunknak egy arra megfelelő helyet, hogy újra együtt lehessünk. Figyeltünk. Vágyakozva tekintettem magamba és figyeltem arra, ami körülöttem és bennem történik. Végre ki tudtam kapcsolni, és hagyni tudtam mindazt, ami olyan hevesen tudott dobbanni bennem. 

Most végre Őrá figyeltem, kitárt kezekkel tudtam fogadni Jelenlétét.

Váratlan volt a pillanat amikor hirtelen, és gyengéden belehelyezett várakozó tenyerembe. Meleg tenyere előmelegített Téged, így nem volt kellemetlen az érintésed. Mennyire tudtam örülni jelenlétednek, érkezésednek! Kíváncsi voltam Rád, megszorítottalak volna, végigsimogattalak volna, hadd érezzem milyen kőből faragtak Téged? Úgy döntöttem: a játék kedvéért nem teszem. Hadd fokozódjon még kicsit az izgalom! Aztán egyszer csak egy fél másodpercre kinyílott a szemem, hogy megpillantsalak. Nem várta meg, nem kérdezte meg, hogy szabad-e? Kíváncsi volt Rád, hát meglesett. Fehéren ragyogtál kezemben. Gyorsan ráparancsoltam, ugyhogy újra behúnyt szemekkel szemléltem érkezésed. Még mindig örültem. Olyan könnyedén foglaltál helyet kezemen, mintha már nagyon rég ismerted volna a helyet!

Aztán egyszercsak felütötte fejét a félelem. Félni kezdtem attól, hogy visszavesz. Lejár az idő, és ennyi volt minden. Gondoltam, ha így lenne, akkor gyorsan használjam ki az időt, érezzelek, ismerjem meg keménységed, tűrőképességed. Nehezen mondtam nem-et minderre... 

Nem vett vissza magának, sőt mosolyogva hallgatta meg, amikor elmondtam neki ezt a félelmemet. Zsebre tehettelek, így folytattuk közös utunkat. Újra csak örülni tudtam Neked. Most már szabadott megnézzelek, megszorítsalak, megpróbáljam törékenységedet... 

Kemény kőből faragtak!- állapítottam meg. Kicsi vagy, és nagyon szép. Szépen tudsz ragyogni, ha Rád mosolyog a napsugár.

Délután egy újabb kalandunk volt. Megkérdezte tőlem, hogy elkérhetne-e, mert másnak is szüksége lenne Rád. Érdekes volt, most már milyen szabadon mondtam ki, hogy: Persze! Tudtam már, hogy a találkozásunk feledhetetlen mindkettőnknek, tenyeremnek is, de már te is őrződ kicsit testem érintését. Odaadtalak volna, mert tudtam már, hogyha sosem látlak s érintelek, akkor is történelmünk van már, s ha meg Ő így akarná, hát legyen... Közben talált másikat helyetted, meghagyott nekem. Tudtam ám örülni ismét jelenlétednek! Be jó, hogy nem csak azért kell odaadjalak, mert másnak kellesz!- gondoltam- majd odaadlak Neki, ott ahol tudom, hogy teljes biztonságban és szabadságban tehetem ezt meg. Nem másért, nem azért, mert kértek, hanem azért mert szeretlek...

Tovább teltek a napok. Időnként játékosan benyúltam a kis zsebembe, és megkerestelek: Itt vagy-e még? Arcomhoz emeltelek, és mindez elég volt ahhoz, hogy mosollyal mehessek tovább.

Néhány nap múlva egy meseerdőbe érkeztünk meg. Emberi kéz nem formálta, sok moha és vadnövény lakta. Elbűvölt a csendje, a kesze- kusza rendje, a puha mohás szépsége. Egyik moha szigetről a másikra ugrálva haladtunk befele a mélységbe. Izgatottan figyeltük szépségét a sok fának, a tájnak. Úgy éreztem inkább lemaradnék kicsit a csapattól. Itt most biztonságban vagyok. Körülölelt Jelenléte, és gyermeki szabadsággal ugrabugráltam az erdőcske kisebb- nagyobb tócsái között. Újra eszembe jutottál, kis Kövecském! Gyorsan zsebembe nyúltam, hadd lám' megvagy-e, már vagy két napja nem kerestelek.

Éreztem: itt, most letehetlek.








Nem kitettelek.
Letettelek.
Azóta még jobban örülök Jelenlétednek.
Mert a történelmünk tovább folytatódik.
Csak a Rendező más azóta:
A meseerdő Őrzője.  :)

És örömmel játszom játékunkat,
Mert öröm, ha látom, hogy szabadon szaladsz.
Mert mindketten tudjuk, hogy jó ez a Rendező.
Egészen élvezhető, gyakran komikus művei vannak...
...és élvezet engedni, hogy megmozgassa tagjainkat!

Megrakják a tüzet,
Mégis elaluszik,
Nincs az a szerelem,
Aki el nem múlik.

Rakd meg babám, rakd meg
Lobogó tüzedet,
Had melegitsem
Gyönge kezeimet.

Szól a kakukkmadár,
Talán megvirrad már,
Isten veled rózsám,
Magad maradsz immár.

Szerelem, szerelem,
Átkozott gyötrelem,
Mért nem virágoztál
Minden falevelen?

Kincs

Kincskeresőben voltam 9 napig. Az útvonalunk: Szentegyháza- Szeltersz- Farkasmező- Almási Barlang- Szentimrei Büdös Fürdő- Zsögöd Fürdő- Csíkszereda- Somlyó- Csobotfalva. Napi kb 15-20 km. Tudom, sokan várnak élménybeszámolót a Márton Áron Imatúráról, de sajnos, nem sajnos azt kell, hogy mondjam: mindezt meg kell élni! És nem érdemes kihagyni! Bármennyire nehéznek is tűnhet, megéri. Ami megszületett, egy szóban: BIZALOM. És ez mindent magába foglal. 

Sok csend, sok figyelem, sok szabadság, sok élet, lüktetés, gyógyulás, odafigyelés... 

Lásd itt. 

Játszunk még tovább!

És mi arra születtünk, hogy a föld sebeit begyógyítsuk,
életünkön át, életünkön át,

Arra születtünk, hogy mindig menjünk, meg ne álljunk,
induljunk tovább, induljunk tovább.

A holnapoknak minden kulcsa két kezedben van,
Nyitott szemmel álmodom, de nem vagyok magam.

Arra születtünk, hogy tiszta szívvel szerethessünk,
boldogok legyünk, boldogok legyünk,

Arra születtünk, hogy mégse dobjuk el hitünket,
hogyha szenvedünk, hogyha szenvedünk.

Mint a mécses világítson egész életed,
Fordulj felém, ha megérted, mit mondok neked.

Arra születtünk, hogy napsugárba kapaszkodjunk,
nem baj, hogyha fáj, nem baj, hogyha fáj,

arra születtünk, tiszta legyen még a szívünk,
s játszunk még tovább, játszunk még tovább.