Nem azért, mert jó vagyok

A szigorlati időszak még mindig tart. Ilyenkor az embernek az az érzése, hogy teljesen kiszakad a világból. Én és a könyv...meg az anyag, a vizsga-stressz... Főleg, ha az embernek egy tavalyról maradt vizsgát kell letennie. Ha már egyszer megbotlott benne, hajlamos azt hinni, hogy nem fog most sem menni, hisz most sem volt több időm felkészülni rá, most sem tudtam jobban belemerülni. És bolyongnak az ember agyában ezek a gondolatok. Egészen addig, amíg annyira felerősödnek, hogy egy idő után már nem is tud az anyagra koncentrálni, hanem már azon gondolkodik, hogyha hatodév végéig nem sikerülne a vizsga, mihez kezdene, mit dolgozhatna. Na, nem én találtam ki ezt, mert volt már rá példa, hogy néhány diák ez a vizsga miatt nem tudott leállamvizsgázni.
És ha az ember hagyja magát, a gondolatok csak sodorják, sodorják lefele...és hoppá!...a stressz miatt a vizsga előtti éjszaka majdnem semmit nem tud aludni, és nem csoda, hogy annak ellenére, hogy tanult, a vizsgán nem jut eszébe egy tétel....és ez elég. Hát kb. így jártam én a tavaly az endokrinológia vizsgámmal. Most amikor tanulom, már az az érzésem, hogy torkig vagyok vele. Legszívesebben kidobnám, mégis rádöbbenek, hogy az Úr nem hiába engedte meg nekem, hogy mindezt megtapasztaljam. Tegnap este is beindult a szokásos " Nem tudok semmit" szlogenes vizsga-stressz.

Csak, hogy most végre először sikerült le is állítanom magam. És sikerült valamennyire nyugodtan is átaludni az éjszakát, így volt esélyem ma, és eszembe is jutottak a tételek. Nem tökéletesen, ekkora anyagból 5 nap tanulás után nem is lehet tökéleteset írni, de véleményem szerint az átmenőt meg kéne kapjam. A döntés a Professzor jóindulatán múlik már. Persze még következik a szóbelizés.... ott dől el minden. Mindenesetre formál engem az Úr. Köszönöm Neki, és azoknak, akik mellettem állnak, hogy kitartóak. Ha sikerülni fog, nem azért fog menni, mert én olyan jó lennék. Távolról sem. Erre már rájöttem. Hanem azért, mert Ő jó!