Az elmúlt napok

Mit jelentett az elmúlt Karácsony nekem?

 Elengedést. Befogadást. Szabadságot.

Elengedni elvárásaimat. Ez önmagában nagy szabadságot jelentett nekem….. Egy olyan ürességgel állni meg a karácsonyfa előtt, ami nem fájdalomból és félelemből született, hanem szabadságból.


Erősnek lenni, amikor a körülöttem levők gyengék, nem fogcsikorgató kínlódásból, hanem kegyelemből.


Álmodni és várni rá nem sanyarú félelemmel, hogy úgysem érkezik meg, hanem azzal a derűs bizalommal, hogy ami következik, minden elképzelésemet felülmúlja.

Higgadt nyugalom. Bizalom és várakozás.


Mindezt sok őrzőangyalomnak köszönhetem, aki értem közbenjárt. Jó néha egymásba kapaszkodva repülni, amikor az embernek elfárad vézna kis szárnya!

Itt jártak! :D

Hát ezek a tesók!.... Itt jártak! .....
Kicsit állatkertszerű volt a dolog, de legalább volt min hancurolni. ;)

"... törd át az ég zárt ablakát

vár a világ sóvárgva rád."

Át fogom! Hétfőn! :D

- így láttam őket az ablakhoz csimpaszkodva-  ;)

Valamire emlékeztet....

... ez az elmúlt hónap... hasonlít, nagyon hasonlít...
Ezelőtt 9 évvel betegedett meg Apu. Rövid időn belül agyműtéten esett át. Tudtuk, hogy a lehető legrosszabb indulatú daganata van. 2 hónapra rá Anyut is megműtötték. Neki egyszerű vakbél műtétje volt, de olyan súlyos komplikációkkal, hogy majdnem elment. Kilencedikes voltam. A két szobás lakásunk egyik szobájában Apu betegeskedett. A másikban Anyu. Én meg azt sem tudtam melyik lábamra álljak. Ha akkor nem létezett volna annyi jó szándékú segítőkész ember, nem tudom hogyan vészeltük volna át azt az időszakot. Hasonlít.... Az elmúlt idő hasonlít erre az időszakra...

Talán Istennek valamiért fontos, hogy emlékeztessen. Valamiért fontos, hogy újra átéljek bizonyos dolgokat. Az egyetlen brassói családtagunkat, nagynénémet rákkal diagnosztizálták. Rá két hétre Édesanyámat meg műteni kellett. Hirtelen érkezett az egész. Azt sem tudtuk hová kapkodjuk a fejünket. Gyötört az a gondolat, hogy nem lehetek mellette. De reméltem, hogy mihelyt vége a sulinak, azonban hazamegyek, és bekérezek a kórházba. És ott leszek mellette. És főzök neki finomakat. És veszek neki gyümölcsöket.... TÉVEDÉS! Én is lebetegedtem. Negyedik napja teljesen elszigetelve kuksolok a szobámban. A keményebb perióduson túl vagyok már, lázam nincs. Influenza. Fertőzőn gyakorlatoztunk ám! De hogy melyik fajta influenza, azt jobb ha nem is tudom meg- úgysem csinálnak tesztet hacsak nem vagy halálveszélyben.

Tehetetlenség... Érdekesek ezek a pillanatok, amikor minden kicsúszik a kezed közül. Úgy látszik, még nem tanultam meg a leckét. Kezdetben hadonásztam, kapálóztam. Rám szóltak: Elég legyen! és kaptam egy kis fejfájást, lázat, izom és izületi fájdalmat, ami éppen elég ahhoz, hogy ágyhoz kössön pár napig. Hétfőig teljesen izolálva kell maradnom. Őszintén nem zavar az egyedüllét, de hihetetlenül jól esik amikor valaki felhív, rám szól a messengeren. Érdekes fajzat ez a mi Istenünk! Addig szereti feszíteni a húrokat, amíg csak lehet... amíg meg nem tanuljuk Rá bízni. Hát így jártam. Amikor már én is lázasan forgolódtam az ágyamban, már nem voltam képes aggódni Édesanyámért... muszáj volt Rá bízzam.
Most már mind gyógyulunk. Remélem.

És Istenem! Milyen jó, hogy vannak emberek, akik figyelnek, akik imádkoznak, hívnak, kérdeznek, segítenek! Őrzőangyalok.....

Kicsi Édesanyámmal, aki egy nagy Kincs

számomra és sokunk számára. :)

Mit tesz a félelem

Jó kis filmecske. Jó kedvre derítő. Érdemes megnézni. :))

VELED VAGYOK!

Ha szívem rezzenése egyetlen könnycseppbe tömörül...
fellazítja szomjas pusztám.... SZERETLEK!
Kinek dobbanását legközelebbről hallhattam,
és kinek sejtjét sejtemnek mondhattam... VELED VAGYOK!

Lelkemmel simogatok, imámmal bátorítok... VELED VAGYOK!

Amikor....

...behunyom szemem és árnyékom nem látom,
amikor összetett két kezem félénken bezárom,
amikor nem látom....
Oszd meg lámpásod.

Amikor nincs már mit adnom, keres ürességem,
amikor szemedbe szegezem kérdésem...

Te légy mellettem!

Megálltam.
Ki voltam? Hát kivoltam!
Ez nem szégyen... inkább félelem.
Újra és újra ismétlődő kérdőjelem:
Szeretsz? Megadod? Meghagyod?...
Közben kopognak, közben suttognak.
Nem hallom.

Szeretsz?! Meghagyod?! Megadod?!
S miközben egyetlen pontba tömörül minden,
könnyem lecsöppen.


Sötét süketségemben dallamod adod.
Ismerős hang ez!- felkiáltok.
Te csak simán átölelsz,
megédeselsz ...


Lassan elsimulok.


Odaadom...