Gyermekség :)

Miután évek teltek el abban a vívódásomban, hogy talán szerzetesi életmódot kéne válasszak, most egyre mélyebbről tör fel bennem a hála azért, hogy nem indultam el ezen az úton. 

Tegnap szentmisén vettem részt. Ministráltam, és egyszercsak felnéztem az oltár mögül és a templom tágra nyilt ajtójában a gyönyörű zöld bokros, fás háttérben ott állt egyik kedves ismerősöm. Újszülött kisbabáját ringatta miközben a szentmisét hallgatták. Olyan szépek voltak ott ketten az ajtóban, éreztem a szívem nagyon mocorog, kalimpálni kezdett. Ez a jó Isten hangja volt bennem!

Utána Gabó barátnőmmel találkoztam, és Huni kisfiával meg a kis pocaklakóval, akit már mindneki nagyon vár a külvilágba. Rég nem találkoztunk. Annyira jól esett ráhangolódni Hunikára, akivel így  közelebbről most találkoztunk először. A drága mosolya, a kis figyelmességei, a nekünk szedett virágok... olyan mélyről hozták elő belőlem a mosolyt meg a sóhajt is egyszerre!...

Estére vacsorára hívtak. Megismerkedtünk egy négy kisgyermekes családdal. Három igazi kis hercegnő és egy valóban bátor vitéz legény. Olyan jó volt velük is együtt lenni, csak úgy szívtam befele magamba ezt a gyermek ízű szabadságot, a sok mosolyt, kacagást, huncutkodást, udvarolgatást. Nagyon szép család, a szülők mindketten orvosok. 

... nemrég lelkivezetőm mondta, hogy ne csodálkozzak rajta, ha sokan menedéket keresnek nálam, főleg anyai pátyolgatást, hisz nem kicsit vonzom is ezt magam köré... tegnap meg mind azzal apropózott, amint a kis csöppségek között látott, hogy vállaljam  immár be, hogy gyerekorvos legyek!... hm... gyerekorvos valószínűleg nem leszek... valószínűleg távol fogok én attól állni, hogy akár még ilyesmire gondolni is merjek... de az anyaság gondolatáról, vágyáról azt hiszem már nem mondok le... bármilyen nehéz lenne is ezen az úton haladni, bármilyen nagy kihívás is lenne erre most ráállni. Számomra életet, örömöt, szabadságot jelent.
S valószínűleg mindaz, ami a gyermekekben vonz nemcsak az anyaságomban fog kimerülni...

Hát drága jó Isten, keressük meg együtt miért ilyen fontos mindez nekem...

Föl a fejjel!!!

Nyavajgunk. Folyton nyavajgunk, és időközben hagyjuk, hogy a lelkünk kiszáradjon. Nem tölti már be túlcsordultig a hála, a szeretet, a lelkesedés. Ha egyedülálló, akkor az a baj, hogy magányos, ha állapotos az a baj, hogy nehéz a teher és aggódik, ha szerelmes az a baj, hogy nincs már ideje önmagára, ha családos, az a baj, hogy nincs idő már egymásra... hát hogy lehet kielégíteni ennyi frusztrált szívet és önzésre épített vágyat?...  Itt ülök a a tanulni valóm mellett már hetek óta, és nyavajgok, hogy nincs jó fejem hozzá, nincs motiváció, hogy túl nehéz... bezzeg ha lenne Ő, a Kedves, a Szerelmem.... Hát nincs! És az sem hiába van, hogy nincs. És most egy ideig jobb, ha nem is lesz.

Hát mondok valamit: azt hiszem annak a nőnek nehéz, aki 10 éve sclerosis multiplexben szenved, alíg 37 éves, nincs családja, senkinek sem kell már, járni csak járóbottal tud, semmit nem tud dolgozni igazán, nem is álmodozhat már arról, hogy szerelmes lehet... neki szabad nehéznek lenni, mert neki nehéz is... a lassú magányos halál tudata bőven elég nagy nehézség.

Föl emelem a tekintetem s máris meglátom Arcát. Alíg pillanatnyi az egymásra találás. S máris hallom : "küldetésünk van, menjetek békével!" Hacsak egy simogatásnyi, egy mosolynyi is, de küldetésünk van. Ne punnyadjunk már bele az önsajnálatba!

Emlékek... valamikor ketten sírtunk, amikor ezt hallgattuk.Vége volt.  Azóta most hallgattam újra... kb 7 év után.

Jól eső érzés.

2004.július

...ekkor kezdődött a nagy kaland. Körülbelül 6 éve érkeztem meg a számomra magyar fővárosba. Nem ismertem senkit. Íratkoztam. Saját felelőségemre aláírtam, hogy nem szenvedek pszichés betegségben, pszichésen alkalmas vagyok ennek a szakmának a gyakorlására. :))))) Mostani fejemmel, már nem biztos, hogy olyan egyöntetűen aláírnék egy ilyen kijelentést. :)))
A reggel elbicikliztem a régi, jó öreg egyetem előtt. Nem gondoltam volna, hogy hozzá tudok szelídülni ehhez az élethez, ehhez a komor, szigorunak tűnő rendszerhez, ami úgy tűnik sosem a diák oldalán áll. Mégis van valami, valami kimondhatatlan érzés, valami teltség, valami mélyből jövő sóhaj bennem, amikor arra elhaladok. Sokmindent tanultam meg ez a néhány év alatt... és itt nem csak az anatómiára, fizológiára, gyógyszertanra gondolok... Valami szemléletváltást hozott magával bennem ez a jó öreg egyetem. Még akkor is, hogyha sokszor kegyetlennek tűnt sokminden. Milyen érdekes! Elég az embernek egy jó tapasztalat, egy jó példakép ahhoz, hogy mindazt ami nehézség félre tudja tenni...Azt hiszem hála született meg bennem.

Tudom mit jelent...

...elhalgatni.
A Csend.
Tudom mit jelent üresnek lenni.
Várni, vágyni, rászorulni, szükségben lenni...
... humoros nesztelenségedben...
Nem!
Már nem szégyelem lelkem (jel)meztelenségét Tőled.
Fogadj be. Ne szólj semmit. Én hallom már dallamaid.
Engedd meg, hogy hozzád gügyögjem kérdéseim...
Nem kell rá választ mondj. Nem is fogsz. Hisz bennem rejlik.
Életnek, örömnek, szabadsának, reménynek, szeretetnek hívják.
....
Újraéled.
....

Élet fakad

"Aki halálával megtörte a halál átkát." Ez az egy mondat összefoglal mindent, amire szükségem van a mai napon. Annyi minden van az életünkben, aminek halál szaga van, annyi félelem, ragaszkodás, bizalmatlanság. Félünk szeretni, mert félünk attól, hogy nem viszonozzák. Félünk attól, hogy bele kell halnunk egy kapcsolatba, ahhoz, hogy élet fakadjon számunkra. És nem merünk felengedni. 

Ott dobban egyre lassabban, egyre halkabban, már nem kalimpál láttára, már nem kiabálja ki a világnak a szeretetét. El van rejtve, ki van üresítve, be van zárva, el van altatva. Mert félünk attól, hogy belehalunk, ha igazán szeretünk. Rossz hírem van: igyis- úgyis belehalunk. Vagy a saját szerencsétlenségünkbe, vagy abba, hogy feladunk az önzésből és elkezdünk a másiknak élni. A kettő köözött nagy különbség van, egy kb 180 fokos fordulat, nevezhetjük megtérésnek akár, kifordulás önmagamból feléd.A halál átka így töretett meg, Jézusban a jó Isten ezt tette: kifordult saját istenségéből felénk, belebujt a halál keblébe szabadon, majd onnan feltámadt. Hát ne féljünk immár! Mindent és mindenkit kegyelemből kaptunk! Ne fosszuk meg önmagunkat az érintéstől, a találkozástól. Minden szeretet egy kicsit szerelem...és csak akkor éltet, ha szabad...minden külsőségtől, minden elvárástól, minden törvényszerűségtől. 

Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te
hallgatlak.
Két karodban átölelsz te
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem. 

(Radnóti M.)

"Randi"..?

Légy csinos, szép, csábító és mosolygó. Ha teheted öltözz nőiesen, sminkelj mértékkel, használd legjellemzőbb kölnidet- de azt is finoman, mértékkel. Késhetsz picit, de tényleg picit és csak az első alkalomkor. Ha azt túléli, akkor tényleg érdekled. Ne legyen rajtad semmi fölösleges: sem smink, sem illat, sem oda nem illő cucc. Légy jó kedvű, nyitott, figyelmes, de nem rámenő. Tudd, hogy kire számíthatsz, kit vársz- illetve ki vár rád, ha már éppen késel. Legyen nálad papírzsepi, kulcsok............figyelj arra, hogy hogyan fog kezet veled.......figyelj erre, készülj fel arra, ne feledd el ezt, vedd számításba azt.....szóval van elég minden, aminek elvileg meg kellene felelni egy ilyen "jól előkészített" randin. 

Vélményem az, hogy örülhetünk annak, hogy az Élet néha sokkal kreatívabb, minthogy mindenkinek ilyen "randi-rutin" szerűen alakuljanak a kapcsolatai. Én aztán kiváltképp örülhetek, mert ebből a szempontból is, mint sok más egyébben - becsületesen kilógok a sorból. És baj-e ha egyáltalán nem bánom? ... Na, de azért van egy "randink", amelyre valóban jellemző, hogy nagyjából mindegyikünknek ugyanolyan a forgatókönyve. Ismerjük azt, Akivel találkozni fogunk ott? Hogyan készülünk fel rá? Ráhangolódik a szívünk, vágyunk Rá?... 

Igazából érdekes megfigyelni azt, hogy a mindennapi élet hogyan készíti elő a nagytalálkozásokat. Évek, évtízedek telnek el, amíg egymásra találnak. Az éltük addigi percei úgy alakulnak, hogy vannak közös pontok, van mit megosztani, vannak olyan sebeik, amelyeket pontosan egymásnak tudnak beheggeszteni., majd begyógyítani... egymásba illenek életük szép és mélypontjai...

Mindez arra enged következtetni, hogy Vele is valami hasonló lehet... a mai napom egy mélyebb Ráhangolódás... a holnapiban is valamit rejteget számomra Magából...két lényegileg különböző lét fokozatosan egymásba fonódik.... egészen addig a pillanatig amíg készen állok majd teljesen belemerítkezni ....