Élet fakad

"Aki halálával megtörte a halál átkát." Ez az egy mondat összefoglal mindent, amire szükségem van a mai napon. Annyi minden van az életünkben, aminek halál szaga van, annyi félelem, ragaszkodás, bizalmatlanság. Félünk szeretni, mert félünk attól, hogy nem viszonozzák. Félünk attól, hogy bele kell halnunk egy kapcsolatba, ahhoz, hogy élet fakadjon számunkra. És nem merünk felengedni. 

Ott dobban egyre lassabban, egyre halkabban, már nem kalimpál láttára, már nem kiabálja ki a világnak a szeretetét. El van rejtve, ki van üresítve, be van zárva, el van altatva. Mert félünk attól, hogy belehalunk, ha igazán szeretünk. Rossz hírem van: igyis- úgyis belehalunk. Vagy a saját szerencsétlenségünkbe, vagy abba, hogy feladunk az önzésből és elkezdünk a másiknak élni. A kettő köözött nagy különbség van, egy kb 180 fokos fordulat, nevezhetjük megtérésnek akár, kifordulás önmagamból feléd.A halál átka így töretett meg, Jézusban a jó Isten ezt tette: kifordult saját istenségéből felénk, belebujt a halál keblébe szabadon, majd onnan feltámadt. Hát ne féljünk immár! Mindent és mindenkit kegyelemből kaptunk! Ne fosszuk meg önmagunkat az érintéstől, a találkozástól. Minden szeretet egy kicsit szerelem...és csak akkor éltet, ha szabad...minden külsőségtől, minden elvárástól, minden törvényszerűségtől. 

Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te
hallgatlak.
Két karodban átölelsz te
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem. 

(Radnóti M.)