A focimeccsek margójára...

Újra és újra aktuálissá válik a téma sok családban, házaspár életében.

Februári sziporkák

... most került elő, most osztom meg. Álom.

Az egység varázslatos íze…

Fagyos téli reggel volt az. Nehéz lenne nem emlékezni rá, hisz olyan gyorsan csurgadoztam lefele, ahogy csak tudtam, hogy a jéggé dermesztő hideg utol ne érjen engem is… Mert az biza fájdalmas ám!

Szóval, jó volt a nap sugaraiban tündökölni végre, de még mindig minden olyan dermedt volt…

Egyszer csak egy szikla hasadékát szeltem át nagy buzgalommal, amikor az erdő csöndjét megzavarta egy furcsa hang. Vígan dúdolgatva közeledett, majd hajolt fölém. Kimondottan látszott rajta, hogy tetszik neki a visszatükröződő ragyogás.

Olyan rokonszenves volt számomra ez a tekintet!

Egy kis edényke volt kezében. Ahogy alámerítette, máris éreztem, hogy nem olyan akármilyen edény ez! Gyorsan belesurrantam. Olyan sima, olyan kellemesen kerekded!...

És máris ott tartott a kezében! A többiek fürgén csobbantak tovább, alig jutott időnk egy búcsúcsobbanásra!

Erősen közel emelt a hidegtől vörösen elsimuló arcához, és olyan mélyen belém nézett, mintha keresne valamit patyolat tisztaságomban. Vélhetően meg is találta, amit szemei kerestek, mert olyan elégedett mosollyal igazította meg szakállát, hogy úgy éreztem nálamnál csodásabbat nem is látott még.

Elindultunk. Fütyörészve ballagott lefelé, majd át a tisztáson. Egy kis domboldalban álltunk meg. Jó is volt ez így nekem, mert legalább nem kellett folyton csak futnom, és csörgedeznem, meg hömpölyögnöm, míg a nagy tengerhez nem érek! Velem más volt a terve!

Egy kis kunyhóba lépett be, és valami mennyei muzsika fogadott. Különös fontossággal bírhatott számára a dallam, mert ha nem dúdolgatott, akkor éppen fütyörészett, ha meg nem fütyörészett, akkor éppen mások daloltak neki. Szóval a dallam… az hozzá tartozott.

Nagyon egyszerű kis hely volt az, de olyan tiszta, olyan friss, annyira ragyogó és pompás!  Bárki jól érezné magát nála!- gondoltam. Elővett jó néhány fadarabot és tüzet rakott. Gondoltam magamban, hogy ez irtó jó ötlet mindaz a sok fagyoskodás után, amit idén télen elszenvedtem! Végre egy kicsit felengedhetek és megpihenhetek!

Mivel jó közel kerültem a tűzhelyhez, nemsokára élvezhettem már a meleget. Jól esett megpihenni a kis edénykében ennyi rohangálás után. Ő meg ott csak sürgött- forgott körülöttem. -Leállíthatatlan egy lény, mindenesetre! És amikor már úgy éppen, hogy álomba nem szenderedtem a jó kis nyugvó helyemen, hát érzem, hogy valami nem jó! Valahogy ez már túl meleg kezd lenni! Így nem lehet megpihenni, sőt egy idő után már nagyon zavaró kezdett lenni.

Ő, a rá jellemző nyugodtságával szorgoskodott a környéken. Időről időre, azért felém nézett, és amikor megláttam elégedett mosolyát, valahogy kicsit megnyugodtam. Éreztem rajta, nem fog rosszat tenni nekem, mégis azért már könyörögtem volna, hogy tegyen kissé távolabb a tűzhelytől. Féltem, nehogy zubogni meg párologni kezdjek… mert azzal végem lett volna… kezdődött volna elölről az egész minden, amin mindeddig végigmentem. Újra kicsapódás, szivárgás, várakozás, áttörés… és így tovább. De nem várta meg, amíg párologni kezdek, csak teljesen átmelegített, felhevített, és amikor éppen zubogni kezdtem volna, enyhített szenvedésemen és félre tett.  Fölém hajolt, és egy kis dobozából valamit beleszórt az edényembe, majd lefedett.

Szép dolog is ez!- gondoltam. Miután belém szórta ezt az Isten tudja micsodát, most be is föd, hogy ne adj’ Isten láthassak mindebből a maskarádéból valamit!

(Az igazság az, hogy kicsit nem tetszett a helyzet, főleg az elején, mert nem számítottam arra, hogy belém kevernek valami idegen anyagot. Tudni kell ugyanis a hegyi kis patakok vizéről, hogy egyik fő erényük az, hogy nincs a világon olyan víz, amelyik tisztaságban versenyezhetne mivelünk). Na, de hát ezt is megértem… De nem sok ideig zsörtölődtem, mert egy idő után valami kellemes íz varázsolta el egész lényemet.

Valami édes- savanyú gyümölcs íz, meg valami olyan aroma ölelt körül engem benned, hogy messze tájra repítette képzelő erőmet! Éreztem benned a tavasz friss illatát, a kibuggyanó kis rügyek örömét, ahogyan végigsimul rajtuk a napsugár, a virágszirmok illatát… hallottam a madárcsicsergések morajló dallamát, amit olyan régen hallottam már…

Aztán éreztem benned egy kicsit a heves nyarat is… ahogy a jó melegben minden percben egyre érettebb, egyre zamatosabb és aromásabb lettél. Magamba szívhattam az erőteljes napsütést megszakító zivatar frissességét is. Jelenlétedben benne zsongott a késő nyári tücskök cirpelése.

Aztán mintha a kora őszi harmat frissessége vezetett tovább veled. És már szinte szemeim előtt elevenedett meg, ahogy ott ékeskedsz a sokszínű levelek között teljes pompádban, készen a nagy találkozásra. Láttam benned az első érintés erejét, az örömöt, ahogy igent mondtál rá. És beléd merítkezve szívtam magamba minden álmodat és örömödet. Csodálatos dolog volt ez! Teljesen megfeledkeztem mindenemről, csak benned oldódni vágytam… így lett az, hogy megszűntem önmagamban lenni: színtelen, szagtalan, íztelen folyadéknak… magamban hordoztam lényeged, szépséged és mélységed. Egy örökkévalóságra így lett ez!

Aztán kaptunk közösen mézet meg citromot. A mézet a nehéz pillanatainkra, hogy emlékeztessen az örömre, a napsugárra, az édességre. A citromot meg, hogy ne csak legyünk, hanem összeérlelődjünk.

Csendben ült bele karosszékébe. Nyugodt volt és ragyogott két szeme. Megemelte csészéjét és megillatolta kellemes ízünket. Aztán kellemesen elnyújtózott és tág szemeivel valahol a messzibe nézett- valami gyönyörűt képzelt!

Ivott egy jó nagy kortyot, majd egy jó nagyot sóhajtott legmélyéből…

És teremtett…

Egyre szebbet…

Elkészült!

Hát végre kimondhatom: MEGSZÜLETETT! Néhány napja teljességében örvendezhetek az államvizsga dolgozatomnak. :) Már csak javítás, nyomtatás és köttetés.... bizony, bizony ilyen nagy öröm, amikor sokat dolgozott az ember rajta, és sokat álmodott róla! :) Bevérmesedett, álmos szemekkel rajongja körül, nagy vigyor járja körbe leféradt fejét olyankor. Jó érzzés. :)

Hát íme, a nagy remekművem fő mondani valója egy táblázat, egy sorában:

P=0.0219. - a nagy eredmény! :)))))

S ha netán nem örülne mindneki legalább annyira mint én... hát muszáj lesz megértenem: nem én fedeztem fel a spanyol viaszt. :P Na, jó na, ezt eddig is tudtam! De azért még örülhetek neki! ....mert azt hittem, hogy mindan munkámnak még ennyi eredménye sem lesz

Az más dolog, hogy a vizsgáztató bizottság, akinek leghalványabb lilája sem lesz a témámról milyen érdektelenséggel fogja hallgatni a bemutatásomat... az most még nem téma...addig  hadd örüljek még egy kicsit. :)

Hála a szeretetért és a szerettekért :)

“Hanem ha félelmetekben a szeretetben csak a békét és az örömöt keresitek,

Akkor jobb, ha elföditek mezítelenségteket, és elmentek a szeretet szérűjéről

Az évszakok nélküli világba, ahol nevethettek, de nem teljes szívből, és sírhattok is, de minden könnyet nem sírhattok el.

A szeretet nem ad egyebet, mint önmagát, és nem vesz el semmit, csupán önmagából.

A szeretet nem birtokol, és nem birtokolható.

Mert a szeretetnek elég a szeretet.

Amikor szerettek, ne mondjátok: „Isten a szívemben lakik”; mondjátok azt: „Isten szívében lakom”.

És ne gondoljátok, hogy irányíthatjátok a szeretet útját, mert a szeretet, ha méltónak talál rá, maga irányítja majd a ti útjaitokat.

A szeretet nem vágyik egyébre, mint beteljesíteni önmagát.

De ha szerettek, és a szeretet vágyakat ébreszt, legyenek ezek a ti vágyaitok:

Hogy összeolvadjatok, s legyetek olyanná, mint a sebes patak, mely az éjszakába zengi dalát.

Hogy megismerjétek a túlságos gyengédség kínját.

Hogy a szeretet megértése ejtsen sebet rajtatok;

És hogy véreteket akarva, derűsen hullassátok.

Hogy hajnalban szárnyra kelt szívvel ébredjetek, és hálát adjatok az új napért,

Hogy délben megpihenve a szeretet mámoráról elmélkedjetek;

Hogy az est leszálltakor hálával menjetek haza;

S ha nyugovóra tértek, ajkatok azért mondjon imát, akit szerettek; dalotok őt dicsérje.”

(Kahlil Gibran: Szeretet)

Mennyire igaz!

Egy számomra kedves csoporttársam írta az évfolyam listára, gondoltam megosztom.

"Az orvosok sokat gondolnak a jövőre, tervezgetik és dolgoznak érte, de egy ponton rá kell jönnünk, hogy az életünk a jelenben zajlik. Nem az orvosi után, nem a rezidens évek után, hanem most. Itt és most. Egy perc alatt lemaradhatsz róla." Grace klinika

ITT és MOST!

Begurultak a 4-esen utazók!

Ma szomorúan tapasztaltam, hogy az emberek türelmetlensége meddig fokozódhat. Fogjuk a melegre... bár annak semmi köze. Felültem a 4-esre azzal a szándékkal, hogy kimenjek vele az Unirii negyedbe. A megszokotthoz híven most is dugig telve volt, a lábon állók dőlingéltek innen oda, fanyar izzadtság szagot árasztva kifelé. Nem túl hívogató látvány meg "illat" egy vasárnap reggelre. Valószínűleg a busz nagy része pontosan az ócskapiacra tartott. Van nálunk egy ilyen divat is ám! A vasárnap sem nem az Istené, sem nem a családé. Az ócskapiacé. Aki nem tudja miről beszélek, ajánlom neki, hogy minimum és maximum egyszer látogassa meg a városunknak ezt a sokak által oly nagy előszeretettel felkeresett pontját.
Nos, ha nem lenne rá lehetőséged, kukkants bele ebbe a felvételbe. Egy átlagos vasárnap reggel:



Nos, mit ad Isten, mit nem, a kedves sofőr bácsi pont a híd előtti megállóban elfelejtett megállni. Hát kéremszépen, azt kell hogy mondjam, hogy ha a busz kellős- közepén meggyilkoltak volna egy gyermeket, nem lett volna ilyen nagy cirkusz...
A kiabálás, lökdösödés, káromkodás csak gyengéd leírása annak, amire képesek voltak ezek az ócskára siető emberek. Pedig nem is hétköznap van, senki sem késett el a munkahelyéről, senkinek sem vontak le a fizetéséből a késés miatt... de meglehet, hogy egyesek pont ez a néhány másodperc-perc késés miatt elhalasztották a hét portékájának megvásárlását...
Szóval, megürült végre a busz. Már én is késésben voltam. Feszülten néztem az órámra, hogy mennyit fogok késni a szentmiséről. Hát, hogy ráadás is legyen, a kedves sofőr bácsi nem ment el az utolsó megállóig, hisz ugyebár ő is késésben volt, és nem tehetett arról, hogy én is késésben voltam. Erről ennyit.
Lejárt a szentmise. Felültem ismét a 4esre, semmit sem gyanítva arról, hogy a hídnál most ugyanaz a néptömeg fogja várni a buszt, csakhogy megtömött szatyrokkal.

Egy újabb izgalmas jelenetnek voltam szemtanúja:

Két idősebb hölgy tolakodott fel a buszra, hogy minél hamarabb helyet foglalhassanak, amíg még van. Mindkettő vasánapiba öltözve, kisminkelve, kéremszépen. Egyszercsak arra figyelek fel, hogy valami káromkodás, szítkolódás szerűséget hallok onnan. Kedves nénikéim olyan "gyengéden" tolakodtak fel a buszra, hogy az egyik kiejtette a kezéből a kiflijét... hisz nem is volt szabad keze, amivel tovább tolakodhatott volna mert a másik kezében egy jókora csomag volt, hanem muszáj volt a könyökét használja. Így aztán megvolt az ürügy a cirkuszra: "Kiverték" a kezéből az ételt! A nagy szájával, kisebb erőfeszítéssel gyorsan helyet csinált magának...

Merengve utaztam hazáig... Mit lehetne tenni? Hogyan lehetne kicsit is megéreztetni ezekkel az emberekkel az odafigyelés, engedékenység, gyengédség ízét?...

Pontosan!

Egy beszélgetésünk idéződik fel bennem. Csíksomlyón voltunk, a biciklis zarándoklatunk célpontjánál. Ránéztünk valakire. Felszabadult. Örültünk, hogy új élet támadt benne. Számára most múlik pontosan!- idézte. Az ami szép, ami él. Minden most. A tegnap alakított azzá, akik most vagyunk, és az , amit a most-ból szívünkben megőrzünk, azzal kezdhetünk valamit a holnapban.
Miért?- szegeződött hozzám a kérdés. Csak.
Erre, ha lenne válasz, akkor már nem az lenne, ami.

Ami még mindig él

Mit tesz a frissen végzett orvos-palánta, amikor már a kicsengetésre kapott virágai lassan elhervadtak... a figyelmét meg az államvizsga dolgozat és a rezire való felkészülés eléggé leköti?... Háááát... be kell valljam, hogy nem köti le eléggé! Emlékezik, figyeli a benne növekvő életet, a reményt, ami azokból az ünnepélyes pillanatokból forrásozik mint például az orvosi eskütétel vagy a világi lelkipásztori segítői igérettétel. Igen!
Ezek azok a dolgok, amik friss forrásként adnak a munkához lendületet!

Újabb és újabb képek kerülnek hozzám ezekről az eseményekről. Feltöltöttem néhányat közszemléletre. Hát lásd!

Ünnepélyesen fogadom, hogy azon idõ alatt, míg az orvosi hivatást gyakorlók tagjának vallom magam: életemet az emberiség szolgálatára szentelem; megadom oktatóimnak a nekik járó tiszteletet és hálát; lelkiismerettel és méltósággal gyakorlom hivatásomat, betegeim egészsége lesz számomra az elsõdleges szempont; még a beteg halála után is tiszteletben tartom a reám bízott titkokat; minden erõmmel fenntartom az orvosi hivatás tiszteletét és nemes hagyományait; kollégáimmal testvérként bánok; nem engedem, hogy vallási, nemzetiségi, faji, pártpolitikai vagy társadalmi szempontok eltántoríthassanak a betegeimmel kapcsolatos kötelességeim teljesítésétõl; az emberi életnek a fogamzástól kezdve megadom a legnagyobb tiszteletet; – orvosi tudásomat pedig engem fenyegetõ veszély esetén sem használom az emberiség törvényeivel szemben. Ezeket az ígéreteket ünnepélyesen, szabadon teszem, és becsületemre fogadom.

(Elfogadta az Orvosi Világszövetség II. Közgyûlése, Genf, 1948. szeptember)


Nos, kéremszépen, tessék kihívás! Van amit szem előtt tartani!

És, hogy fokozzam az élvezetet, itt a vasárnapi igérettételünk szövege is:

Én, Rendes Zsófia,

A Marosvásárhelyi Szent Antal minorita templom

és a Marosvásárhelyi Egyetemi és Főiskolai lelkészség

világi lelkipásztori kisegítője

Isten előtti felelősségem tudatában

ünnepélyesen megígérem,

hogy a rám bízott lelkipásztori munkát

lelkiismeretesen végzem.

Mindenben szem előtt tartom

Isten és az Anyaszentegyház törvényeit,

valamint a hívő közösség lelki javát.

Kérem ehhez Urunk, Jézus Krisztus kegyelmét,

a Magyarok Nagyasszonyának,

egyházmegyénk védőszentjének,

Szent Mihály főangyalnak pártfogását,

az Egyház áldását

és a hívek megértő támogatását.

Egy ideig bajban voltam, hogy bárki érthet amit akar a világi lelkipásztori kisegítő fogalma alatt. Hála a jó Istennek vannak erről jó hosszú rendelkezések, hogy mik lehetnek a feladatai, kötelességei egy ilyen személynek. Örömmel vállaltuk valamennyien, és biztosan állítom, hogy valamennyien mindent megteszünk annak érdekében, hogy erőnkhöz mérten életet hozzunk közösségeink életébe, ünnepébe. :)

Egyszerűen gyönyörü

Hogy milyen érzés elvégezni egy orvosi egyetemet? Azt mondani vége. Kimondani, hogy esküszöm.... ?

Gyönyörüek voltak az elmúlt napjaim. Akárhogyan próbálná kikerülni az ember, emlékeznie kell. És már most csak a jó emlékei jutnak az eszébe. A kellemetlenebbeket valahogy mintha nem tekintené olyan nagyon fontosnak most, inkább a hálaadás, a bizalom ünnepét üli ilyenkor a  jövő orvosa. Megkérdezték tőlem, hogy mindezek után bevállalnám-e még egyszer ezt az útat? Életemben először határozott volt a válaszom erre e kérdésre: IGEN. Mit is tehetnék egyebet? Amilyenek a körülmények, olyanok, amilyen a rendszer, olyan, de belülről megmozdul valami, amikor az ifjú volt-diák kimondja az eskü szövegét. Ezt csak szeretettel és alázattal lehet csinálni....

És íme néhány kép a nagy napokról:

 

 

Nem találsz???... pedig ott vagyok. A nagy fekete ruhás, ott ne hátul, a sok másik fekete között. :P

 

Akkor itt még annyira sem fogsz megtalálni ;)

Itt már kicsit kötetlenebb a hangulat. Énekelünk Kunnak, kiengeszteljük szívünkben a félelmeket, ami ehhez a gyakorlati teremhez, ehhez a klinikához kötött.Nos, kedves végzős diákok, tudja-e még valaki legalább a CRH normál értékét??? Ennyit azért illik tudni valakinek, aki endóból átment Kun kezén... vagy talán mégsem???...

Mindezek után, már csak fokozódhatott az ünnep, az öröm. Vasárnapunk a megbízatás napja volt, a misszióé, a küldetésé. Nem minden évben kapnak áldást a végzősök a segéd püspöktől, s csak alíg 6-an voltunk azok, akik a világi lelkipászori kisegítői megbízatást is kértük tőle a minorita templom és az egyetemisták szolgálatára. Megható nap volt. Hálás vagyok érte.Hatalmas reménnyel és vággyal tölt el az, ha a szívemben fontolgatom mindazt ami ezen a napon történt.

 A nagy dolgokat nagy mosollyal és finom sörrel illik megünnepelni. :)

  

S a vasárnapi küldetés után következhetett hétfőn a megérdemelt banket. kihasználtuk a táncparketet, ki mi a poharanikat és tányérainkat is (de csak mértékkel), igénybe vettük minden felső és alsó mimikai izmunkat. indulás előtt pózolni kellett kéremszépen...

 

 De azután nem kellett sok bátorítás ahhoz, hogy felálljunk az asztaltól. :)

 

A többi kép már naaaagyon unalmas... de ha kíváncsi vagy, hát lesd meg itt, hogy miket müködtünk az elmúlt napokban.

Ide jutottunk, drága Adrikám!... :)))

A szesszió s a technika műve ez!... Kedves szobatársam nem hajlandó megmozdulni és megnézni a gyönyörű naplementét. Inkább megkér, hogy lefényképezzem, és neten átküldjem. Hát hogy lehet ezt bírni????.....  Borzasztó! ;)

 

 

Ilyen szépségről maradtál ma le, Édes! Hajrá, holnap már te fényképezel, ha lejárt a vizsgád! ;)

Élet :)

Nézzétek! Kicsi édesek!

Watch live video from milvus's channel on Justin.tv

Jazz est

Tegnap este egy nagyon kellemes zenei élményben volt részem. Jazz koncerten voltunk a kultúr palotában. Big Band. Amerikai. Az első csapat jó volt. Ráhangolódni. De aztán következett az igazi élvezet. Egy profi csapat. Több és jóbb minőségű hangszerrel, ügyesebb zenészekkel, felszabadultabb hangulattal, több lazasággal. Tetszett nagyon a fülemnek, bár olyan nagyon fáradt voltam, hogy amikor készültem a koncertre azt hittem el fogok aluszni. De eszembe sem jutott az aluszás, annyira élveztem! :D

Egy kis izelítő, hangulatkeltő Nektek is:



Utána volt egy hosszas nagyon komoly, nagyon őszinte beszélgetésem egy számomra nagyon kdves személlyel.
Kihvásként hatott rám úgy szeretni valakit, hogy ő közbe nem tud mit kezdeni vele. Azt hiszem most már nem az a kérdés bennem, hogy nekem mire van szükségem. Az már nem téma. Vagy nem is volt? Talán nem is lesz?...
Ki tudja?...

Alapjába véve fontos néhány személy nekem, fontos, hogy többet elmondhassak, mint amennyit úgy általában szoktam.

Megfogalmazódott bennem, hogy vajon hol van bennem a szabadság amikor ki mondom, hogy szükségem van X.Y.-ra? Szabad vagyok egyáltalán amikor ezt érzem? A válasz, amit kaptam arra fordította tekintetem, hogy amikor valaki azt kimondja, hogy szükségem van rád, mögötte van az is, hogy nem megy egyedül. És ez maga a szentség. Katolikus vallásunk minden szentsége erről szól.

Erről szól a keresztségünk: Nem megy egyedül, szükségünk van egy közösségre, ami befogad, amely megtanul velünk együtt egy testként mozogni, dobbanni, lélegezni.
Erről a bűnbánatban is kimondjuk: Jó Isten, nem megy egyedül. Nézd, elrontottam. Vissza akarok fordulni hozzád...
Az oltáriszentségben is azért részesülünk, hogy eggyé váljunk mint Isten megváltott gyermekeinek népe, és eggyé váljunk Jézussal az önátadásában, az őnfeljaánlásában az Atya felé.
A bérmálás szentsége: "Uram, szükségem van a Lelkedre, a Vígasztalóra, arra, aki védi az életem ügyét, tölts el Szentlelkeddel!"
A házasság szentségét azt hiszem nem is kell vitatnom... Szükségem van Rád. Örök pecsétül helyezlek szívemre.
Aztán ott a papság szentsége, ami tulajdonképpen ugynarról szól mint a házasság szentsége, csak egy sokkal élőbb, hűbb, kitartóbb társ mellett kötelezi el magát valaki,
Betegek kenetének szentsége... "Uram, akit szeretsz szenved." Jn11,3 "Uram, beteg vagyok, senki nem tud közösséget vállalni velem ebben a helyzetben. Jöjj, légy velem szenvedésemben"

Szóval szűkséget szenvedek valamiben, valakiben.Szűkön van belőle számomra. És ahogy ezt megfogalmaztam máris itt a jó Isten! Szabad tudok lenni ettől az érzésemtől mindamellett, hogy észreveszem és tudatosítom? Szabadon tudom fogadni azt, amit a jó Istentől válaszként kapok erre a helyzetre? Nem mindig egyezik meg a válasz képe azzal, amit magamnak megalkotok, hogy milyennek kéne lennie... Szabadon tudom fogadni, hogy Te ilyen vagy? Talán én is későn érő fajta vagyok, csak a látszat csal...

S ha megérzem a szabadság illatát, már teljesen mindeggyé válik milyen reakciók érkeznek kintről. Felvállalom magam. Azzal együtt, hogy a valóság és az én álmaim képe még nem egyezik. De idő bőven van. Abszólűt nincs mit sietni. A könyveim nem futnak el előlem, én sem mellőlük. Te megtalálsz. Én meg itt vagyok.