Jazz est

Tegnap este egy nagyon kellemes zenei élményben volt részem. Jazz koncerten voltunk a kultúr palotában. Big Band. Amerikai. Az első csapat jó volt. Ráhangolódni. De aztán következett az igazi élvezet. Egy profi csapat. Több és jóbb minőségű hangszerrel, ügyesebb zenészekkel, felszabadultabb hangulattal, több lazasággal. Tetszett nagyon a fülemnek, bár olyan nagyon fáradt voltam, hogy amikor készültem a koncertre azt hittem el fogok aluszni. De eszembe sem jutott az aluszás, annyira élveztem! :D

Egy kis izelítő, hangulatkeltő Nektek is:



Utána volt egy hosszas nagyon komoly, nagyon őszinte beszélgetésem egy számomra nagyon kdves személlyel.
Kihvásként hatott rám úgy szeretni valakit, hogy ő közbe nem tud mit kezdeni vele. Azt hiszem most már nem az a kérdés bennem, hogy nekem mire van szükségem. Az már nem téma. Vagy nem is volt? Talán nem is lesz?...
Ki tudja?...

Alapjába véve fontos néhány személy nekem, fontos, hogy többet elmondhassak, mint amennyit úgy általában szoktam.

Megfogalmazódott bennem, hogy vajon hol van bennem a szabadság amikor ki mondom, hogy szükségem van X.Y.-ra? Szabad vagyok egyáltalán amikor ezt érzem? A válasz, amit kaptam arra fordította tekintetem, hogy amikor valaki azt kimondja, hogy szükségem van rád, mögötte van az is, hogy nem megy egyedül. És ez maga a szentség. Katolikus vallásunk minden szentsége erről szól.

Erről szól a keresztségünk: Nem megy egyedül, szükségünk van egy közösségre, ami befogad, amely megtanul velünk együtt egy testként mozogni, dobbanni, lélegezni.
Erről a bűnbánatban is kimondjuk: Jó Isten, nem megy egyedül. Nézd, elrontottam. Vissza akarok fordulni hozzád...
Az oltáriszentségben is azért részesülünk, hogy eggyé váljunk mint Isten megváltott gyermekeinek népe, és eggyé váljunk Jézussal az önátadásában, az őnfeljaánlásában az Atya felé.
A bérmálás szentsége: "Uram, szükségem van a Lelkedre, a Vígasztalóra, arra, aki védi az életem ügyét, tölts el Szentlelkeddel!"
A házasság szentségét azt hiszem nem is kell vitatnom... Szükségem van Rád. Örök pecsétül helyezlek szívemre.
Aztán ott a papság szentsége, ami tulajdonképpen ugynarról szól mint a házasság szentsége, csak egy sokkal élőbb, hűbb, kitartóbb társ mellett kötelezi el magát valaki,
Betegek kenetének szentsége... "Uram, akit szeretsz szenved." Jn11,3 "Uram, beteg vagyok, senki nem tud közösséget vállalni velem ebben a helyzetben. Jöjj, légy velem szenvedésemben"

Szóval szűkséget szenvedek valamiben, valakiben.Szűkön van belőle számomra. És ahogy ezt megfogalmaztam máris itt a jó Isten! Szabad tudok lenni ettől az érzésemtől mindamellett, hogy észreveszem és tudatosítom? Szabadon tudom fogadni azt, amit a jó Istentől válaszként kapok erre a helyzetre? Nem mindig egyezik meg a válasz képe azzal, amit magamnak megalkotok, hogy milyennek kéne lennie... Szabadon tudom fogadni, hogy Te ilyen vagy? Talán én is későn érő fajta vagyok, csak a látszat csal...

S ha megérzem a szabadság illatát, már teljesen mindeggyé válik milyen reakciók érkeznek kintről. Felvállalom magam. Azzal együtt, hogy a valóság és az én álmaim képe még nem egyezik. De idő bőven van. Abszólűt nincs mit sietni. A könyveim nem futnak el előlem, én sem mellőlük. Te megtalálsz. Én meg itt vagyok.