Az elmúlt napok

Mit jelentett az elmúlt Karácsony nekem?

 Elengedést. Befogadást. Szabadságot.

Elengedni elvárásaimat. Ez önmagában nagy szabadságot jelentett nekem….. Egy olyan ürességgel állni meg a karácsonyfa előtt, ami nem fájdalomból és félelemből született, hanem szabadságból.


Erősnek lenni, amikor a körülöttem levők gyengék, nem fogcsikorgató kínlódásból, hanem kegyelemből.


Álmodni és várni rá nem sanyarú félelemmel, hogy úgysem érkezik meg, hanem azzal a derűs bizalommal, hogy ami következik, minden elképzelésemet felülmúlja.

Higgadt nyugalom. Bizalom és várakozás.


Mindezt sok őrzőangyalomnak köszönhetem, aki értem közbenjárt. Jó néha egymásba kapaszkodva repülni, amikor az embernek elfárad vézna kis szárnya!

Itt jártak! :D

Hát ezek a tesók!.... Itt jártak! .....
Kicsit állatkertszerű volt a dolog, de legalább volt min hancurolni. ;)

"... törd át az ég zárt ablakát

vár a világ sóvárgva rád."

Át fogom! Hétfőn! :D

- így láttam őket az ablakhoz csimpaszkodva-  ;)

Valamire emlékeztet....

... ez az elmúlt hónap... hasonlít, nagyon hasonlít...
Ezelőtt 9 évvel betegedett meg Apu. Rövid időn belül agyműtéten esett át. Tudtuk, hogy a lehető legrosszabb indulatú daganata van. 2 hónapra rá Anyut is megműtötték. Neki egyszerű vakbél műtétje volt, de olyan súlyos komplikációkkal, hogy majdnem elment. Kilencedikes voltam. A két szobás lakásunk egyik szobájában Apu betegeskedett. A másikban Anyu. Én meg azt sem tudtam melyik lábamra álljak. Ha akkor nem létezett volna annyi jó szándékú segítőkész ember, nem tudom hogyan vészeltük volna át azt az időszakot. Hasonlít.... Az elmúlt idő hasonlít erre az időszakra...

Talán Istennek valamiért fontos, hogy emlékeztessen. Valamiért fontos, hogy újra átéljek bizonyos dolgokat. Az egyetlen brassói családtagunkat, nagynénémet rákkal diagnosztizálták. Rá két hétre Édesanyámat meg műteni kellett. Hirtelen érkezett az egész. Azt sem tudtuk hová kapkodjuk a fejünket. Gyötört az a gondolat, hogy nem lehetek mellette. De reméltem, hogy mihelyt vége a sulinak, azonban hazamegyek, és bekérezek a kórházba. És ott leszek mellette. És főzök neki finomakat. És veszek neki gyümölcsöket.... TÉVEDÉS! Én is lebetegedtem. Negyedik napja teljesen elszigetelve kuksolok a szobámban. A keményebb perióduson túl vagyok már, lázam nincs. Influenza. Fertőzőn gyakorlatoztunk ám! De hogy melyik fajta influenza, azt jobb ha nem is tudom meg- úgysem csinálnak tesztet hacsak nem vagy halálveszélyben.

Tehetetlenség... Érdekesek ezek a pillanatok, amikor minden kicsúszik a kezed közül. Úgy látszik, még nem tanultam meg a leckét. Kezdetben hadonásztam, kapálóztam. Rám szóltak: Elég legyen! és kaptam egy kis fejfájást, lázat, izom és izületi fájdalmat, ami éppen elég ahhoz, hogy ágyhoz kössön pár napig. Hétfőig teljesen izolálva kell maradnom. Őszintén nem zavar az egyedüllét, de hihetetlenül jól esik amikor valaki felhív, rám szól a messengeren. Érdekes fajzat ez a mi Istenünk! Addig szereti feszíteni a húrokat, amíg csak lehet... amíg meg nem tanuljuk Rá bízni. Hát így jártam. Amikor már én is lázasan forgolódtam az ágyamban, már nem voltam képes aggódni Édesanyámért... muszáj volt Rá bízzam.
Most már mind gyógyulunk. Remélem.

És Istenem! Milyen jó, hogy vannak emberek, akik figyelnek, akik imádkoznak, hívnak, kérdeznek, segítenek! Őrzőangyalok.....

Kicsi Édesanyámmal, aki egy nagy Kincs

számomra és sokunk számára. :)

Mit tesz a félelem

Jó kis filmecske. Jó kedvre derítő. Érdemes megnézni. :))

VELED VAGYOK!

Ha szívem rezzenése egyetlen könnycseppbe tömörül...
fellazítja szomjas pusztám.... SZERETLEK!
Kinek dobbanását legközelebbről hallhattam,
és kinek sejtjét sejtemnek mondhattam... VELED VAGYOK!

Lelkemmel simogatok, imámmal bátorítok... VELED VAGYOK!

Amikor....

...behunyom szemem és árnyékom nem látom,
amikor összetett két kezem félénken bezárom,
amikor nem látom....
Oszd meg lámpásod.

Amikor nincs már mit adnom, keres ürességem,
amikor szemedbe szegezem kérdésem...

Te légy mellettem!

Megálltam.
Ki voltam? Hát kivoltam!
Ez nem szégyen... inkább félelem.
Újra és újra ismétlődő kérdőjelem:
Szeretsz? Megadod? Meghagyod?...
Közben kopognak, közben suttognak.
Nem hallom.

Szeretsz?! Meghagyod?! Megadod?!
S miközben egyetlen pontba tömörül minden,
könnyem lecsöppen.


Sötét süketségemben dallamod adod.
Ismerős hang ez!- felkiáltok.
Te csak simán átölelsz,
megédeselsz ...


Lassan elsimulok.


Odaadom...

A hétvége

Valami egészen szép volt az, ami ebben a városban zajlott ezen a hétvégén! Öröm van bennem, hogy kevés kicsiségemet odaajándékozva picit én is hozzájárulhattam... Városmisszió volt. Advent előtti nap és Advent első napján. Emberek százai mozdultak meg. Valami rendkívüli történt, valami olyan, ami ebben a városban eddig még nem volt. Tanúja lettem annak, hogy egy maroknyi ember mennyi mindent tehet a város hitéért, az egyház közösségéért, hogy van összefogás. Sok hiányosságommal szembesültem. Kicsit éreztem, kicsi az, amit én adok... Jó volt látni a lelkesedést, az odaadást. Tanultam.

Szombaton sok szív  mécsese lobbant lángra a Jézus jelenlétét jelképező húsvéti gyertyáról.

 Amikor a húsvéti gyertyát kezemben tartva a sötét templomba fényt adtam a mécseseknek, éreztem Őt. Éreztem, hogy nem véletlenszerű, hogy ez is éppen így alakult. Szép volt. Olyan gyorsan véget ért, hogy időm sem volt észrevenni mi is történik igazán -pedig 1 óra csúszással fejeztük be :). Ma este vár a kiértékelő.

Aztán egyet aludtunk és jött a vasárnap, a templomépítési akció - Adventre hangoló est, jótékonysági vásárral. Izgultam érte. Féltem attól, hogy nem jönnek el az emberek. CSALÓDTAM!! :) Akkora nagy öröm volt bennem, amikor az asztal mögött állva, árulás közben felfigyeltem arra, hogy annyian vannak, hogy nem férnek be az előadó terembe! Hála Istennek! Nem csak pár embernek szívügye a Szent Család templom. Ó, Istenem, felépül majd ez a templom, talán leendő családommal áldást kérhetek szeretett István atyánktól ott majd. És sok család üdvözülésére fog szolgálni az a hely!

Nem kicsit örült a testem a meleg ágyamnak az este. :) Isten nem volt túl fáradt ahhoz, hogy éjszaka is rám figyeljen, megszólítson. Erőteljes fájdalomra ébredtem meg valamikor hajnali 4kor. Ismerős volt, régi ismerős, hisz egy és fél évig éltem vele együtt. Kicsit megijedtem, hogy most még csak ez hiányzik, hogy újra ilyen kínszenvedéses időt kelljen megéljek. Felkeltem, kicsit megmozdultam. Hasított rendesen. Imádkozni kezdtem, és kértem Istent könyörüljön rajtam. Ő is kért. Ne cipeljek fölösleges dolgokat ahelyett, hogy szabadon ugrándozzak. Reggelre minden a régi volt. Örültem is neki, de nagyon! És megfogadtam tanácsát, illetve igyekszem megfogadni tanácsát. Kicsit sok minden foglalkoztatott mostanában. Kicsit olyan volt, mintha megfakult volna bennem az öröm és a remény.  Hát most újra érzem mit jelent szabadnak lenni benne!

Reggel kaptam egy linket. Egy érdekes történet, kíváncsian néztem végig. Sokszor szembesültem már én is néhány ilyen kérdéssel. Jól esett az ágyba bújni és a paplan alól kikandikálva nézni. :)

http://www.kma-hu.com/online-tv/filmcsatorna/egymasikteljesenidegen.html

Szerelem???....

Nem!! Attól, hogy szeretlek, és megcsodállak...nem... nem vagyok szerelmes.Ha már ezt kérded...     ... olyan ez mint amikor egy gyermek beszabadul egy játékboltba. Végigrohanja az egészet. Sorba megfogja mindegyiket. Egy- egy autót kipróbál, ráül a hintára, meghajtja magát. Kipróbálja a lovat. Megrepteti a repülőt. Míg meg nem találja a kedvencét... akkor már minden egyéb mellékessé válik. Magához öleli elégedett arccal. És nem kell már semmi más neki. Na, ez a szerelem. Kizáró jellegű. Nem kell senki és semmi más, csak te!

Ma reggel különösen szép minden. Jó illat árad felém és a kert belseje felé vonz, én meg megyek, megyek... Valahogy olyan más ma reggel minden,  ahogy talpam a harmatos füvet megérinti....Béke honol a csendben. Érzem az illat érintését..... Elsimulok abban a zsenge friss fűben és csodálom mennyi gyönyörűség van körülöttem...a lágy szellő magába fonja fürtjeimet, csendemet... nemsokára te is megérkezel... nemsokára...

Ugye nemsokára?...

S ha már a szerelem a téma.... Valami nagyon szép....  Egy dal.

Ma

Ma nincsen köd végre! Van napsütés és tiszta ég.

Ma nincsen rohanás, rizikó faktor és prevenció. Nincsen dermesztő félelem és rák. Van ima. Van csend.

Ma nincs bolyongás, elvárás és csalódás. Van "vágyok", "szeretném" és "remélem". Van bizalom. Van "szeretlek".

Ma nincsen tegnap. És holnap sincsen. Ma vagyok én, te, Isten.

Ma nincsen rádió, film, államvizsga, misszió meg sok más tennivaló. Van "fontos vagy". Van "figyelek rád". Van "befogadlak".

Ma nem kell a kéj, a gyönyör, a test. Vagy tisztán, őszintén, félénken, de mégis nyíltan. Vagy falaid mögül gyönyörű fényt árasztva. Vagy figyelve és kíváncsian. Vagy szeretve.

Ma nincsen "nem engedlek el". Van "melletted vagyok".

Ami lendületet ad egy szomorkás őszi napon, államvizsga dolgozat írás közben:

Vivaldi- La Tempesta Di Mare  - Enjoy :)

Meghívó

Nagy sürgés- forgásban van itt a társaság. Örülök neki, mert nekem úgy tűnik, hogy valami nagyon jó fog kisülni belőle. Egy olyan alkalomnak szántuk, ami által megszólíthatnánk a város plébániáinak azokat a híveit, akik nem nagyon járnak templomba, nincs közvetlen kapcsolatuk Istennel. Megosztom veletek az alkalomra készített plakátot ami még nem végleges, de tartalmazza a szükséges információt. Örülnék neki, ha nagyon sokan eljönnének, sok kreativitás, szeretet, munka áll benne.


Jelenleg segítőkész embereket keresünk a plébániákon, akikkel együtt felkereshetnénk ezeket a családokat, és átadhatnánk a meghívókat erre az alkalomra. Még ha egy pár ember is közelebb kerülne Istenhez és Általa az egyházhoz ez a délután során, nagyon nagy dolog lenne! Adja Isten, így legyen!

Már hosszú ideje egyetlen könyvet olvasok. Barsi Balázs atya "Az egyszülött Fiú" című könyve. Néhány gondolatot megosztok veletek, amit különösen magamévá tettem:

"A szeretet lényeges vonása, hogy van benne választás. Te vagy az én választottam ... Isten belül is csupa szabadság, és mégis csupa szükségszerűség. Az Atya szabadon szereti szent Fiát. Az nem lehet, hogy szent Fia ne szeresse őt viszont, de ezt a Fiú mégis szabadon teszi ...

A szeretetnek, ha már megszületett, szükségszerűnek kell lenni, vagyis felbonthatatlannak, megingathatatlannak, mégis szabadnak... csak Istenben meggyökeresedett emberek között lehet igazi emberi szeretet, mert az emberi szeretet az isteni szeretet folytatása, Isten élete bennünk...

... az egyetlen partner felé forduló intenzív szeretet olyan nézőpontra helyezi az embert, ahonnan feltárul és megvilágosodik a szerető ember előtt minden ember, minden lény jó és szeretetre méltó volta. Éppen ez a mindenki más elé helyezett, egyetlen ember felé forduló kivételes szeretet, amely egész énünket eltölti és látszólag semmiféle más szeretet számára nem hagy helyet, éppen az egyetemessé tágul és azt mondatja velünk, hogy milyen csodálatos az, hogy mindaz ami van, létezik ... "

Az utolsó egyetemi évkezdésem margójára...

"Tudtad, hogy léteznek lelki fertőzések? A legsúlyosabbak közül az egyik a Mi lesz, ha, a másik pedig a Bárcsak gondolatokkal függ össze. Ezek a gondolatok ikertestvérek, hasonlítanak egymásra, de nem ugyanazok. Mindkettőből hiányzik a hit látása. A Mi lesz, ha a jövőbe néz, és aggódik. A Bárcsak a múltba tekint vissza, és panaszkodik a miatt, amit Isten adott. Az első következménye az aggodalom, a másodiké pedig a harag."

(Linda Dillow: Akinél a szív lecsendesül)

“Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten; hanem az erőnek, szeretetnek és józanságnak lelkét.” (2 Timoteus 1:7)

Mosoly

Nyílt a kapu és máris rohantak kifelé. Négyen voltak. Már rég várták haza Jocót, hogy legyen akire rámásszanak, akit ráncigáljanak, hogy játsszon velük. Bemutatott nekik, mint jó barátját. Örültek nekünk...és máris mesélni kezdték a hétvégéjüket: brassói állatkert, lovak meg tigris és páva, meg majom, meg minden. Turbóztak de nagyon! Hol egyik mászott Jocó ölébe, hol másik. Édesanyja mosollyal követte a jövést menést. Nemsokára összebarátkoztunk. Nem is volt időm észrevenni, s máris az én ölömben is ficánkolt egy kedves szőke kis Csillag. :) Aztán fodrászkodás, hajfonás, labda, itt a piros, hol a piros, balerinkedés, öltözködés, egy kis fiú- hiszti is belefért a programba, majd hintázás és énekelés... ... ... a szerető odafigyelés gyógyította ezeket a csodálatos gyermekeket... és nem is érdekelte őket tulajdonképpen ki vagy, mik a nehézségeid, mi van a múltadban, csak légy velük: kacagj, figyelj rájuk. Ahogy egy kis kéz szilvát nyújtott nekem, majd egy másik a hajamat babrálta, ismét másik kezem fogta meg, tanúskodott arról, hogy igen, szerető és gondoskodó személyek szaladgálnak körülöttünk. :) Jó az Isten! Abból az életből, amiről mi azt hisszük, hogy nincs már jövője, mert a család, a pia, a szegénység, a halál... ahhh, nem így van ez! Szabadok vagyunk. De még akkor is, ha egyes szülők néha rossz döntéseket hoznak, Isten nem hagyja, hogy ez által gyermekeik is elvesszenek! Ez egy jó példa erre. Vannak emberek, akiknek a szívében vágyat ébreszt arra, hogy kezükkel megcirógassák a kis buksikat és örömteli arccal belemosolyogjanak ezeknek a gyermekeknek a világába. És egyre többen vannak és lesznek! Szép, szép, nagyon szép! :)

Megszerettem a falakat... Élvezettel jártam körbe a várost. Lüktetett benne az élet. A hangok, az illatok kiáramlottak felém. Arra késztettek, hogy egyre nagyobb figyelemmel kukucskáljam azt, ami a kövek mögött rejtőzködik.... és bennem rezzen a harangszó... Erdély legnagyobbja.


Szép vagy! Talán régebb egyből inkább a központodat tekintettem volna meg... talán legszívesebben a védelmedet nyújtó falakat megsemmisítettem volna. De nélkülük nem lennél már önmagad. Mivé válik a sündisznó tüskék nélkül?... egyszerű disznóvá?... nekem nem így kell!
Körbejárom falaid, és megkeresem a kaput.

A kulcsokat belül őrzik. Talán egyszer megkerülnek. És akkor nem csak távolról érezhetem az illatokat, hanem az ízeket is megkóstolom. Nemcsak a harangot, hanem az orgonádat is meghallom! És nem csak szemlélem, ahogy lüktet benned az élet, hanem együtt lüktetek a benned levő élettel. Jó, hogy vagy! Csupasz lenne nélküled a vidék!

Mindennapjaim

Amikor hazaérkeztem vakációra öröm volt bennem, hogy végre időt tölthetek Édesanyámmal, de volt bennem egy félsz, hogy rövid idő után megunom az itthonlétet, azt, hogy nincsenek körülöttem az emberek, akikkel együtt munkálkodjak. Hát szerencsére pozitívan csalódhattam... A mában élni nagyszerű dolog még akkor is, ha egy- egy napon nem történik semmi különösebben látványos dolog. Ha Istenben élünk, Ő gondoskodik rólunk. Meg is tette ezt az én lelki életem szempontjából is. A látszólag csendesebb napokat is felhasználja arra, hogy növekedésre serkentsen. Időt tölthettem egy nagyon drága testvéremmel. Lelkesen beszélgettünk. Akkora öröm számomra szemlélni azt, ami családjuk életében alakult az elmúlt egy évben: az ő és a szülők lelkesedő hivatását!

Kedden ingyenesen olyan gyönyörű koncertet hallgathattunk meg Anyuval, hogy csak na! Brassó zenei kulturális napjait szervezték. Gyönyörű zongora dallamok, hegedű és brácsa. Schubert, Mozart, Mendelssohn, Kodály.... szép volt. Szeretem az élő zenét. Sokkal puhább, sokkal közvetlenebb.

Szerdán átutaztunk Sepsire az Élet a Lélekben közösség 15. szülinapjára. Jó volt rácsodálkozni arra, ami abban a közösségben megszületett és növekszik. Jó volt hallgatni az Élő Istenről szóló tanúságtételeket. Egyik nagyon megragadt. Egy nagymama mesélt arról, hogy Isten valóban nem csak Tibor imáit hallgatja meg. Isten meggyógyította az arcán levő nedvező, megsérült anyajegyet kicsike unokalánya imáira, aki így szólította meg Őt esti imájában: "Kérlek gyógyítsd meg Nagymama arcát, hogy újra megsimogathassam". Meghallgatta. Az anyajegy nemsokára leesett, és a heg begyógyult. Bizalmat adó történet, nem? Isten meghallgatja a kisgyermekek imáit! És a nagy gyermekekét is. Ha hittel kérik...

Csütörtökön meglátogatott Krisztike barátném egy ámerikánus barátnéjával együtt. Majdnem egy éve láttam utoljára, amikor kiutazott Ámerikába ügyeskedni. Talpraesett leányzó. Volt ott aztán nagy öröm, amikor az állomásra kiértem és megláttuk egymást! Körbejártuk a várost, kicsit beszélgettünk hol magyarul, hol amerikánusul. Én angolul értek is, meg motyogok is néha valamit, de az ámerikánus beszédet alig- alig értettem, amikor Joy megszólalt. Jó volt újra együtt lenni.

Az itthon töltött naprészekben is értékes dolgokra akadhattam az interneten. Böjte Csaba testvér előadását hallgathattuk Az Élet Útja lelkigyakorlatról. Élvezetes a humora, ahogyan a "pattanásos arcú" fiatalokhoz, leendő férfiak és asszonyokhoz, és hozzám is szól. A buzdítása életet lehel az emberfia és -lánya számára, bátorságot az elköteleződéshez.
www.magnificat.ro - érdemes meghallgatni, ha egyszer élsz és mozogsz, és emberek között szeretsz lenni. Idézek egy részt egyik tanításából, ami nagyon megtetszett:

"Ugye olyan döbbenetes, hogy jöttem errefelé és láttam, hogy a gólya fészkek tele vannak gólyfiakkal, és a tetőn ott egyensúlyoznak ezek a kis fiatal, zsenge madárfiókák, hogy eppen le ne pottyanjon a csűr tetejéről? Most volt kora tavasz, most jöttek ugye a gólyák vissza? És milyen döbbenetes, hogy pár hét alatt...hát nemcsak eldöntötte, hogy ő egy családot akar alapítani és hol akar alapítani, hanem a tojáskákat is lerakták, ki is költötték, és ugye most már, hát hogy mondjam?, már repülni tanítja a fiait a gólya-mama. Miért? Azért, mert tudja, hogy megvan mindennek az ideje. Hogyha ő augusztusig nyújtózódott volna, és gondolkozott volna azon, hogy: "jajj, jó volna tényleg családot alapítani, de ez a Gólya Pista olyan mafla...s az a Gólya Jancsi olyan...hááát még, hogy mondjam?...éretlen szerintem ... Vajon jó apa lesz-e? nem-e?"...Nem t'om miféle...Na ezen augusztusig elgondolkozott volna és aztán: " Hát ez a kémény... ahhh... olyan ingatlag, olyan bizonytalan. Villany pózna...ahhh...haladó szellemű vagyok ugye, de mégis egy villany póznára költözni?... ez olyan ciki..." Nem t'om miféle. S akkor szegény gólya-mama, mire megszülte volna a tojásait, arra leesett volna a hó, és szépen lett volna belőle jeges fagylalt, az ő fiából, nem? Milyen szép, hogy megvan az ideje mindennek! Tud dönteni. És igenis a döntését vállalja, megszüli a fiait, felneveli, és velük együtt tud repülni vissza Afrikába."
Időnként nem ártana nekünk sem egy kis "gólya szellemiség". Talán jó volna nem annyit nyafizni, hanem tennünk a magunkét, aminek éppen itt az ideje, és nem negyven évesen ébredni rá, hogy hoppácska! Magányos vagyok... Megtanulni a múltat hátrahagyni, a jövőtől nem félni és minden erőnkkel nekifeszülni a jelen kihívásainak. Bátorság! Ő velünk marad mindvégig. Megígérte.

Ki vagyok?

Mindenképp valaki új. Mert nincs már múltam. Illetve van, csak már nem úgy szemlélem, mint eddig. Valaki, aki már nem a múlt foglya és megpróbálja nem a jövőjét tenni rögeszméjévé. Ma szép napom volt. És holnap is azzal fogom kezdeni a napomat, hogy kíváncsian nézek elejébe a mának. És holnapután is. És azután is. Sok álom rejtőzik bennem, elég gyakran mesélek róluk embereknek. Ha kíváncsi vagy rám, neked is mesélek.
És te?
Sokszor úgy érzem, valahol el vagy temetkezve falaid mögött... Félsz. Veled lennék. Hallgatnálak. Mesélj álmaidról, kezdj el újra álmodni, tervezni! Megfognám kezed és biztatnálak : higgy! Ne félj, csak higgy! Az Élet legyőzte a magányt, a félelmet, a könnyet. Bízz Benne! És átölelnélek miközben beléd lehelné Lelkét... Vajon megengednéd?
Ki vagyok? Talán elmeséled majd te nekem. Talán elmesélitek ti, kik kedvesek vagytok nekem.

Egyet tudok: Isten szeretett egyetlen Rendes leánya. :)

A Test megszólalt

Ajajjj!.... annyi minden történik körülöttem és bennem mostanában! Zajlik az élet, és ennek nagyon örvendek! Lejárt a nyári gyakorlat, most már csak a klinikára járok be ezt-azt keresni, tenni- venni. Kezdem érezni a vakáció hangulatát. Sok tenni valóm volt a családorvosi rendelőben, ahol gyakorlatoztam, és nagyon szerettem.
Az elmúlt hetekben jó sok emberrel beszélgettem. Mintha pótolni szeretném azt, amiről a szesszió idejében lemaradtam. :)) És abból az örömből, amit ezek a beszélgetések után éreztem, jöttem rá arra, hogy nem azért szeretek emberekkel beszélgetni, bátorítani, mert a jó Isten azt kérte, hogy mindenkinek hirdessem az Örömhírt és addig erőlködjek, amíg mindenkiben megszületik az "öröm", hanem azért csinálom, mert szeretem csinálni, szeretem az embereket segíteni, szeretem meghallgatni őket és megosztani velük azt, ami számomra a vigaszhoz vezető út. Igazából számomra ez egy örömforrás...egyesek ezt nevezik hivatásnak, bár elég önzőnek tűnt nekem egy ideig az eredeti vágy, ami szüli a tettet.

Elkezdtem fontosságot adni a testmozgásnak. Egy drága jó emberrel való beszélgetésemben fakadt fel bennem a mozgásra való vágy, és hála a jó Istennek, nem kellett csak egy kis biztatás..... Hihetetlen, mennyire jól esik egy szellemileg nagyon fárasztó nap után mozogni, és kikapcsolni az agyat egy kicsit! Sokszor felér egy jó hálaadással...
Aztán ott volt a sok beteg, akikkel kapcsolatba kerültem az elmúlt néhány napban. Tudatossá vált bennem az, hogy annak ellenére, hogy rövid idő áll rendelkezésre egy beteg megvizsgálásához, a testem beszél Róla. És ezt az emberek megértik, még akkor is, ha nem tudatosul bennük. A tekintetem Őt hordozza, az érintésem az Ő gyógyító kezét hozza, a hangszínem az Ő hangját szólaltatja meg nekik....és lassan lassan így lopózik Isten a világunkba! Persze, hogy kell beszélni Róla, persze, hogy aztán meg kell őket tanítani beszélni Vele... de az első: engedni hogy Ő beszéljen bennem, általam. És mivel emberek vagyunk és földi testet öltve élünk az első dolog, ami számunkra információt hozhat a test. Minden általa ér el hozzánk, és benne csapódik le először. Vagy talán enélkül is el lehet érni egyből valakinek a lelkéig?......

Ezelőtt 3 évvel egy budapesti kiruccanásomkor rájöttem, hogy 10 nap után ingerült és zaklatott leszek, ha nem láthatom az eget. Ezt most újból megtapasztaltam, kedves kis sötétítőnknek köszönhetően, ami nélkül nem lehetne a szobánkban a könyv mellett meglenni a meleg miatt.
Ejde...hogy hiányzik a kék ég az ágyam felől!....na, még csak 2 nap...
Szegény börtönlakók......nem csodálom, ha egy idő után begolyóznak....

Kitartani...

... azt hiszem ebben még elég gyengus vagyok :)) Hála a jó Istennek, vannak olyan emberek számomra, akik időnként segítségemre vannak ebben! Már annyira várom, hogy elkezdhessem a nyári gyakorlatom. Végre valójában is gyakorlatba ültetem eddigi tudásom. Persze ez azt is jelenti, hogy nem fogok már egész nap a könyv mellett ülni... végre! addig még van kereken 10 nap. Kitartani....
Öröm és hála van bennem az emberekért, akiket ajándékba kaptam! :)

Uram!

Félszegnek éreztem magam. A mai napon sokadjára életem során. Elveszítettem olyan személyeket, akik nélkül örökre hiány lesz a szívemben. Eddig mindig pótolni akartam azt, amit pótolni nem lehet. Gondoltam: félszegen nem lehet teljes életet élni. Úgy éreztem erősnek kell lennem, nem csak magamnak, hanem annyira erősnek, hogy ez mást is megtartson. Elfáradtam. Már sokadjára. Aztán rájöttem. Egy levágott karral, úgy-e nem ölelhetünk már? És vissza sem nő már, úgy-e?... Ami elveszett, azt nem lehet pótolni.
Hiányoznak. Nem tagadom.
Azok akiket elveszítettem és az, akit még nem találtam meg.
Magamtól nem tudok erős lenni. De Benne igen!

Még hogy félszegen nem lehet teljes életet élni?....
A nap tanulsága: http://www.youtube.com/watch?v=H8ZuKF3dxCY&feature=related
Érdemes megnézni, meghallgatni.
Bátorításként hatott rám. Felismerni azt, ami bennem félszegség. Átadni Neki....hogy átformálja. Ebben van a TELJESSÉG!

Szesszióóó... óóÓÓÓóó!

Különös volt a mai nap. Rendelőbe indultam államvizsgaanyagot gyűjteni, aztán kiderült, hogy nem rendel ma a doki. Felsétáltam az egyetemre. Egészen új arcát ismerhettem meg így az egyetemnek, egészen csendes, méltóságos hangulat. Leültem a kertben egy padra és engedtem, hogy a fák meséljenek, a rózsák gyönyörködtessenek, aztán meg én is meséltem mindarról, amit itt élhettem meg az elmúlt 5 évben. Rengeteg ember, tanár, előadás, vizsga és az ezzel járó stressz, izgalom, sirás, lankadás és öröm- könny, siker és elégedettség honol emlékezetemben és szívemben. Megszerettem itt lenni. Megszerettem, nagyon megszerettem a munkámat, mondhatom sokkal nagyobb a lelkesedés bennem az orvosi munkáért, mint ezelőtt 3-4 évvel, minden csalódásom ellenére. Sétáltam és fotóztam azokat a helyeket, amelyek mellett nap mint nap rohantam el eddig már biztos több ezerszer is. És öröm töltött be. Előttem áll még egy szesszió és utána még egy év. Örülök neki. Megosztok veletek néhány képet.











... és végül bekukkantottam egy kicsit a könyvtárunk olvasótermébe, amit mi egyszerűen csak "tanulónak" szoktunk nevezni. Arra számítottam, hogy lesznek jó néhányan bent, és akkor nekem is inkább lesz hangulatom a tanuláshoz. És MEGLEPETÉS! Teljesen üres volt! Hát ezek a mai fiatalok.... már a tanulóba járás sem divatos mostanában szesszióban az orvosin! :)))) Azt hiszem van egy hely, ahol könnyebben lehet ilyenkor diákokat találni- Week end-nek nevezzük... csakhogy ott nem asztal mellett csendben tanul a modern diák, hanem a strandon a medence mellett a fűben zenehallgatás közbe. Így hát leültem egyedül a megszokott helyemre, de nem volt meg az a hangulat, amihez szokva voltam, hiányzott, hogy félpercenként valaki lapozzon, halljam a nagy sóhajtásokat, a ceruzák karcolását. Így hát nem sokat tanultam, hanem fotóztam tovább mindent, ami szemembe akadt, és amihez emlékek fűzhetnek ebben a kampuszban.






Jó volt nekem itt lenni és JÓ MOST nekem itt lenni. Nem könnyű, de jó. Más ez a szesszió. Erre is mondhatom: nem könnyű, de jó. Mert szép dolgokat tanulhatok. Sokat, rövid időn belül.

Szerelmesen...

...álltak ott ketten az oltár előtt. Annyira gyönyörűek voltak! Úgy önmagában az egész szertartás tényleg egy szerelmi és szeretet- vallomás volt. Szerelmi vallomás egymásnak, szeretet- vallomás családjuk felé és felénk, barátaik felé. Apró kis gesztusok, kis jól elrejtett elérzékenyülésekben mutatkozott meg a SZERETET azon a napon. Az az ember, aki sokak számára a szívatások főmestere volt, kiállt szerelmének kívülről felmondani a szeretet himnuszt... ez volt a csúcsa mindennek számomra. Éreztem, nagyon tudok örülni ennek a drága jó barátomnak. Megszelídítette a mellette dobbanó szeretet. Aztán átmentünk a vendéglőbe. Minden apró kis részlet gondosan meg volt szervezve s mégis annyira eredeti volt az egész. Éreztük, mennyire fontosak ők számunkra, és mi mennyire fontosak vagyunk nekik... aztán rengeteg rég látott arc, kedves mosoly, tartalmas beszélgetés, jó zene és tánc töltötte be az estét.



Szerelmesnek lenni... azt hiszem nagyon sokat gondolkodtam ezen az elmúlt időben. Szerintem az élet egyik legnagyobb csodája ahogyan ezáltal egymáshoz varázsolja az embereket. Egyenlő azzal, hogy valakinek sokkal inkább a jó tulajdonságai kerülnek előtérbe számomra...talán mondhatnám azt is, hogy tulajdonképpen az, hogy valakit a jó Isten szemüvegével látok. Sokszor elcsodálkoztam azon, hogy mennyire hamar megesik az velem, hogy rövid idő alatt valakit ezzel a szemüveggel látok, de ha jól belegondolok, akkor ez maga Isten, az Élet. Szerintem az az ember, aki szereti Istent, gyakran lesz szerelmes. Maga az egyház is erről szól: Isten és az ember, a Papok és a Menyasszony-Egyház szerelméről. Ha azzal a képpel élek, amit múlt vasárnap magammal vittem a prédikációból, akkor a szeretet számomra egy dallam, ami belsőnkben életre kel és dalol, muzsikál... mások gyönyörködtetésére van... és ő önmagát igazából nem hallhatja... csak akkor ha valakiben visszhangra talál.
Na, számomra ez a nagy misztérium: a visszhangra találás. Kíváncsi vagyok az én életemben mikor és hogyan fog bekövetkezni. :)
És ezt ünnepeltem nagy örömmel a hétvégén: hogy Hajnika szeretete visszhangra talált Attilában. És ünnepeltem a családot, azt a két embert, aki Attilát felnevelte, akik egy egész város számára segítséget jelentettek mindig, akik számomra a létező legcsodálatosabb házaspár,akik a lehető legjobb példaképeim. Ünnepeltem a barátságot, azokat az arcokat akik mosolyt, szeretetet és elfogadást tükröztek számomra. :)

Érdekel…

Nem érdekel, miből élsz.
Azt akarom tudni, mire vágysz, és hogy szembe mersz-e nézni a vágyaiddal.
Nem érdekel hány éves vagy.
Azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy őrültnek tűnj szerelmeidért, álmaidért, és azért a kalandért, hogy életben vagy.
Nem érdekel, milyen bolygók köröznek holdad körül.
Azt akarom tudni, hogy elérted-e már fájdalmaid középpontját, hogy megnyitottak-e már az élet csalódásai,
hogy összezsugorodtál és bezárkóztál-e már a félelemtől, hogy érhet-e még fájdalom.
Azt akarom tudni, hogy elfogadod-e fájdalmamat és fájdalmadat anélkül, hogy elrejtenéd, vagy mindenképp megváltoztatni akarnád.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e örülni nekem és önmagadnak, hogy tudsz-e vadul táncolni, az eksztázistól megrészegedve anélkül, hogy figyelmeztetnél bennünket, legyünk óvatosak, reálisak, és emlékezzünk emberi mivoltunk korlátaira.
Nem érdekel, hogy igazat beszélsz-e.
Azt akarom tudni, hogy mersz-e másnak csalódást okozni, hogy hű maradhass önmagadhoz. Hogy elviseled-e a csalás vádját anélkül, hogy megcsalnád saját lelkedet.
Azt akarom tudni, hogy hűséges vagy-e s ezáltal megbízható.
Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépséget akkor is, ha nem mindennap pompázik, és hogy tudod-e Isten jelenlétéből meríteni életed.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e kudarcaimmal és kudarcaiddal együtt élni, és a tóparton állva mégis az ezüst Hold felé kiáltani: Igen!
Nem érdekel, hol élsz, és mennyi pénzed van.
Azt akarom tudni, fel tudsz-e állni a kétségbeesés és a fájdalom éjszakája után, megviselten, sajgó sebekkel,
hogy gyermekeidnek megadd mindazt, amire szükségük van.
Nem érdekel, ki vagy, és hogy kerültél ide.
Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz közepébe, és nem hátrálsz-e meg.
Nem érdekel, hol, mit és kitől tanultál.
Azt akarom tudni, mi ad neked erőt belülről, amikor kint már minden másnak vége van.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni önmagaddal, és hogy igazán szereted-e azt a társaságot, melyet üres óráidra magad mellé választottál.

Oriah Hegyi Álmodó indián törzsfőnök verse
1994. május